Aktuális

Véletlenül hasisos sütit szolgáltak fel a gyászolóknak egy német kávézóban

MTI

Létrehozva: 2019.10.29.

Hasistartalmú süteményt szolgáltak fel a személyzet figyelmetlensége miatt egy németországi kávézóban gyászolóknak, akik egy temetés után tértek be kávéra és süteményre, ahogy az Németországban szokás.

Forrás: Pexels

Miután a gyászolók elfogyasztották a kávét és a süteményt a rostocki vendéglátóhelyen, többen hányingerre és szédülésre panaszkodtak. Tizenhárman fogyasztottak a drogsütiből, köztük az özvegy, a vendégek közül egy nőt mentővel szállítottak kórházba rosszullét miatt, de később mások is a kórházhoz fordultak.

Mint a rendőrségi vizsgálat során kiderült, az egyik alkalmazott 18 éves lányára bízta a sütemények elkészítését, a temetés előtt azonban figyelmetlenségből egy más alkalomra szánt süteményt vett elő a fagyasztóból.

A kínos incidens még augusztusban történt, de a hatóságok nem hozták nyilvánosságra az esetet, mert nem akartak kellemetlenséget okozni a gyászoló családnak. A Bild című bulvárlap azonban kedden leközölte a hírt, amelyet így már a rendőrség is megerősített.

A kávézó választékát hasissütivel szélesítő 18 éves lány ellen eljárás indult gondatlanságból okozott, 13-rendbeli testi sértés és veszélyeztetés, gyászszertartás megzavarása és a drogtörvény megsértése címén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088621
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196771_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Méregdrága ajándékokkal lepte meg a kínai elnököt Emmanuel Macron

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088621
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088621
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088621
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088621
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?