Aktuális

Szektavezér miatt éheztette halálra saját kislányait a világvégét váró anya

Bors

Létrehozva: 2019.10.03.

Élete végéig a börtönben fog ülni az az anya, aki egy szektavezér parancsára kocsiba zárva végzett saját gyermekeivel. Az asszony később kis híján ugyanúgy végezte, mint gyermekei.

A coloradói Nashika Bramble annak az amerikai, “Család” névre hallgató szektának volt a tagja, akik meg voltak róla győződve, hogy 2017. augusztus 21-én, a napfogyatkozáskor véget ér a világ. 

A szekta vezetője, Madani Ceus az asszony gyerekeit, a tízéves Makaylát és a nyolcéves Hannah-t kiátkozta a szervezetből, mivel úgy vélte, ártó szellemek lakoznak a gyerekekben. Megparancsolta az anyának, hogy étel és folyadék nélkül zárja egy autóba a kislányokat. Makayla és Hannah testére csak hetekkel később találtak rá: gyakorlatilag éhen és szomjan haltak. Életük végén felfoghatatlan kínokat élhettek át.

Ceus egyébként később magát Nashika Bramble-t is elűzte, és hasonló halálra ítélte, mint a gyerekeket - a nő azonban megszökött és felkereste a rendőrséget.

Az asszonyt a héten ítélték el kétrendbeli emberölés miatt. Kétszeres életfogytiglant kapott a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül - írja a CrimeOnline.

A szektavezér Madani Ceus jövőre áll majd bíróság elé - ugyancsak többszörös gyilkosság vádjával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?