Aktuális

Egy hónapig erekciója volt, a segítségére siető orvosok miatt azonban már soha többé nem lesz – 18+

Bors

Létrehozva: 2019.10.08.

A 26 éves Nat Thind orvosait vádolja amiért impotens lett.

Forrás: Facebook

A brit férfinek egy hónapon át erekciója volt, amit orvosai képtelenek voltak kezelni. Thind bevallotta, hogy potencianövelő gyógyszert vett be, de bármit csinált, semmi sem szüntette meg az állapotát.

Állítása szerint korábban használta már ezeket a tablettákat, de soha nem volt vele gondja. Most azonban néhány napnyi szenvedés után orvoshoz fordult, mert nemi szerve egyre jobban fájt. A kórházban azonban nem tudtak mit kezdeni a szerencsétlenül járt férfivel, ezért felvágták a péniszét, bízva abban, hogy ha elegendő vér kifolyik ki belőle, akkor lelankad.

Ez a beavatkozás azonban bizonyítottan nem hatásos, sőt, maradandó egészségkárosodást okozhat a páciensnél. A szakszerűtlen beavatkozás valóban nem hozott eredményt, de végül Thind egy hónapnyi szenvedés után magától rendbe jött. Azóta azonban egyszer sem volt erekciója. Néhány héttel a bizarr eset után felkeresett egy másik orvost, aki lesújtó hírt közölt a fiatal férfival. Kiderült, hogy Thind nemi szervében olyan idegeket is elvágtak, amiket nem lett volna szabad, így maradandó károsodása lett, azaz impotensé vált.

Man says he's now impotent after penis 'mutilated' to fix 'month-long' erection

A Viagra user has been left impotent after doctors 'mutilated' his penis while trying to put down his month-long erection. Nat Thind, 26, said his ordeal started after he bought a Viagra pill over the counter in June, having previously used the drug several times in the past without any problems. When his erection failed to subside he went to the doctors, who diagnosed him with priapism, a condition involving a painful erection that will not go down.

– Eddig egészséges szexuális életem volt, ezek után azonban egyáltalán nem lesz szexuális életem, ez iszonyú. Úgy érzem, megszégyenítettek, tönkretettek – panaszolta a 26 éves fiatal, aki azóta egy belgiumi és egy német klinikát is felkeresett panaszával.

Mind a két kórház specialistái megerősítették, hogy idegkárosodást szenvedett, ám egy halvány reménye mégis van a normális életre. Nem olyan régen megműtötték, azonban még túl korai volna bármit is mondani Thind állapotáról. Hónapok kellenek ahhoz ugyanis, hogy kiderüljön, sikeres volt-e a beavatkozás, amire a GoFundMe oldal által gyűjtötte össze a szükséges összeget. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714971910
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971910
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák