Aktuális

A futónő édesanyja a bíróságon: Rákban haljon meg a lányom gyilkosa!

Bors

Létrehozva: 2019.10.08.

A brutálisan megölt Gyurik Krisztina fia tegnap ünnepelte 17. születésnapját. Épp azon a napon, amikor édesanyja gyilkosa bíróság elé állt, hogy aztán vigyorogva ülje végig a tárgyalást.

Széles mosollyal az arcán érkezett, a bírónő kérdéseire kissé flegmán válaszolt, majd fél óra múlva két kommandós társaságában távozott az előkészítő üléséről a soroksári kocogó nő megölésével vádolt R. Szilveszter. A Fővárosi Törvényszéken az áldozat édesanyja is megjelent.

Nézzen a szemembe!

– Már akkor is szörnyű érzés fogott el, amikor fényképeket mutattak róla korábban. Azt kívánom, ugyanúgy, rákos betegségben végezze, ahogy Szita Bence gyilkosai is nemrég. Remélem, utoléri a sorsa – nyilatkozta a Borsnak az áldozat édesanyja, Gyurik Sándorné.

A könnyeivel küszködő asszony biztos benne, hogy minden tárgyalásra eljön. Mint mondja, nem hiszi, hogy valaha le tudja zárni magában a történteket, de szeretné látni, ahogy a férfi megbűnhődik. Katalin próbálta keresni a szemkontaktust egyetlen lánya gyilkosával, de ő rá sem hederített.

– Senkinek nem kívántam rosszat, de ez az ember az egész családunkat tönkretette. Nincs több gyermekünk, egyedül maradtunk öreg korunkra. Nem csak a lányunkat gyilkolta meg, minket is megölt. Kérni fogom, hogy nézzen a szemembe és mondja el, miért végzett Krisztivel – tette hozzá.

Hátrakötözte Krisztina kezeit

Kardosné Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én találták holtan Soroksáron, egy bokros, fás részen. Gyilkosa alulról lemeztelenítette, majd megerőszakolta és egy öt milliméter vastagságú kötéllel megfojtotta. Végül hátrakötözte a kezeit, magához vette mobiltelefonját, a fülhallgatóját, és elmenekült.

A rendőrség évekig eredménytelenül nyomozott, majd tavaly szeptemberben sikerült DNS-vizsgálatokkal azonosítani a betörések miatt börtönben ülő R. Szilvesztert, akinek a bv-intézetben letétbe helyezett tárgyai között Krisztina mobilját is megtalálták.

Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztésre tett indítványt, azzal a kitétellel, hogy a bíróság legkorábban 30 év múlva helyezhetné feltételes szabadlábra a vádlottat. A hajléktalan férfi nem ismerte el a bűnösségét és vallomást sem tett. A zsaruknak korábban annyit elismert, hogy járt a helyszínen a gyilkosság napján.

Ellentmondásos bizonyítékok?

Kardos Lajos, az áldozat özvegye nem vett részt a tegnapi ülésen. A Bors telefonon érte utol.

– Ahogyan most sem, úgy a jövőben sem akarok részt venni rajta, nem akarok találkozni ezzel az emberrel – mondta a Borsnak. Hozzátette: a közös gyermeküknek éppen most van a 17. születésnapja. A  fiú nehezen dolgozta fel édesanyja halálát, és talán sosem fog túllépni rajta.

A gyilkossággal vádolt férfi védője, dr. Lichy József szerint az orvosszakértői vélemények között ellentmondások lehetnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715066412
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195631_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: kedvező együttállásokra számíthatunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715066412
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715066412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715066412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715066412
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?