Aktuális

Kutyaként tartották láncon Szmöre cicát

R.K.

Létrehozva: 2019.09.17.

Olyat láttak az állatvédők, amit azelőtt sosem. Pécs mellett egy idős asszony láncon, nyakörvvel tartotta fiatal cicáját, állítólag több macska pusztult már el hasonló körülmények között az idős nő portáján

Egyik állatkínzást kö­veti a másik, de a mos­tani még a sokat látott állatvédőket is megdöbbentette: láncra vert, horrorkörülmények között tartott macskáról kapott be­je­lentést a Ba­ra­nyai Radikális Ál­latvédő Alapítvány, Pécs mellől. A szervezet vezetője, De­zső Kármen némi se­gítséggel a helyszínre sietett, hogy szemügyre vegye a bejelentett állatkínzást.

– Döbbenetes volt látni, hogy milyen kö­rülmények voltak a portán. Egy nagyon idős nő volt az állatok gazdája. Horrorkörülmények uralkodtak. Az egyik cica – amely a Szmöre nevet kapta – láncra volt verve a szó szoros értelmében. Nappal ku­tyaláncon, éjjel madzagon tartotta a bejárati ajtónál – mondja a Borsnak az állatvédő.

Egy másik, ötéves cicát is találtak, amelyet szintén el­hoztak, de hiába kapott mindenben kielégítő orvosi kezelést, olyan súlyos fertő­zései voltak, hogy nem sokkal ké­sőbb el­pusztult.

– Az aszszonynál több háziállat pusztult már el a ke­gyetlen körülmények miatt – szuterénbe zárva, fertőzötten. Ezt a szomszédok is alátámasztják, de az asszony nem fogja fel a tettei súlyát. Szmöre állapotát sikerült stabilizálni. Egy kétéves kandúrról van szó, amelyet a Cicamentő Angyalok vettek kezelésbe. Bolhás és férges volt, emiatt legyengült, de egyre jobban van, noha még nagyon félénk – mondja Kármen.

Az állatvédők feljelentést tettek, és remélik, ezúttal precedens értékű lesz az idős asszony büntetése.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák