Aktuális

Három héttel a házasságkötésük után végezte ki feleségét László

B. B.

Létrehozva: 2019.09.03.

Alig három héttel házasságkötésük után brutálisan meggyilkolta újdonsült nejét a tatai K. László. A férfi a ház mögötti műhelyben végzett a háromgyermekes Katalinnal, aztán megdöbbentő higgadtsággal tárcsázta a rendőrséget, hogy feldobja saját magát.

Három hete még boldogan mondta ki egymásnak az igent az 51 éves K. László és a 14 évvel fiatalabb I. Katalin. A boldog mézeshetek után jött a tragédia. Vasárnap este hat órakor az újdonsült férj felcsörgette a helyi zsarukat, akikkel nyugodtan közölte: jöjjenek, ugyanis meggyilkolta a feleségét. A rendőrök teljes készültséggel a helyszínre siettek, látták, hogy László nem hazudott: neje vérbe fagyott holtteste fölött fogadta őket, el sem mozdult onnan. Információnk szerint a férfi egy, a műhelyben talált késsel esett neki asszonyának, miután pedig elvitték, mindent aprólékosan beismert, csupán egy kérdésre nem tudott választ adni: miért követte el brutális tettét. 

Családja sem érti, mi lelte a szerintük mindig kedélyes, nyugodt Lacit.

– Fát lehetett vágni a hátán, olyan nyugodt és türelmes volt mindig, mindenkinek csak a javát akarta – mondta el a Borsnak könnyeivel küszködve a férfi egyik rokona, aki elárulta, hogy a páros egy éve ismerte egymást, nagy szerelem volt az övék.

– Lacika a tenyerén hordozta Katit, nem tudott olyat kérni az a nő, amit ne teljesített volna neki. Aznap is valamit kért, de sosem tudtuk meg, hogy mi volt az, és miért lett ez a vége. Bele sem merünk gondolni, Laci édesanyja mit élhet át, pár éve a másik fiát egy motorbalesetben vesztette el – ingatta a fejét összetörten a rokon arra utalva, hogy a férfi börtönbe kerül. Úgy tudjuk a pár bár megházasodott, mégsem éltek együtt.

– Furcsa kapcsolat volt ez, mert a lagzi előtt egy nappal jelentették be, hogy egyáltalán megesküsznek, de azután sem éltek együtt. Laci itt élt az anyukájával, Katika meg a saját házában a három gyerekével. Csak akkor aludt Lacinál, amikor a gyerekekre az apjuk vigyázott – tette hozzá. Katalinnak három, míg Lacinak egy gyermeke maradt félárván, úgy tudjuk, hogy a sokkoló híreket már elmondták Kati 14, 12 és 8 éves gyerekeinek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715020813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715020813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715020813
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?