Egyre többen nevelik úgy a kutyájukat, mintha a gyerekük lenne

Rengeteg pár bár szeretne gyermeket, nincs lehetősége megélni a szülői örömöket, és persze a nehézségeket. Van, aki önként mond le a gyermekvállalásról, mint dr. Amy Blackstone amerikai szociológus tette, aki a kutyáját mindig odaadóan szerette, de később úgy érezte, talán rosszul döntött. 2008-ban kutatásba kezdett, és rájött, hozzá hasonlóan sok pár gyermektelenként is teljes családi életet él azáltal, hogy gondoskodó oldalukat a házi kedvencükkel élik meg. Az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala pedig kimutatta, az országban élő gyermektelen házaspárok sokkal többet költenek kedvencükre, mint a gyermekes családok. Utób­biaknál pedig a gyerekek kirepülése mindig nagyobb figyelmet kapott a kutya, vagyis a háziállatokra sokan valóban gyermekpótlékként tekintenek.

Erősebbek a negatív hatások

Az emberben is, mint minden állatban, erős a fajfenntartási ösztön, amit nagyon nehéz el­nyomni, ám az ember képes arra, hogy vágyait és érzelmeit a háttérbe szorítva mérlegeljen és az alapján döntsön.

– Ahhoz, hogy valaki meghozzon egy ilyen komoly döntést, hogy nem vállal gyermeket, valaminek állnia kell a háttérben, bizonyos objektív tényezőknek, amik miatt az elutasítás mellett határoz. Bizonyos negatív élmények, amik után negatív érzések maradtak benne – kezdi a Borsnak Csehák Hajnalka pszichológus, aki maga négy gyereket nevelt fel és jelenleg kutyatartó.

– Félelem a jövőt illetően, negatív világlátás, fenyegetettség érzete – sorolja a szakember, milyen háttere lehet egy ilyen döntésnek. Ráadásul a gyerekvállalással kapcsolatban sokan hajlamosak az alapján dönteni, hogy többet hallanak és látnak a nehézségeiről, mint a szépségeiről. Az pedig bizonyított tény, hogy a negatív hatások két és félszer erősebben hatnak az emberre, mint a pozitívak.

Parancsolás kontra terelés

Ma is gyakori az egyszerű, de lényegre törő jótanács: előbb tanulj meg gondoskodni egy kutyáról, utána szülj! Sok állattartó érvel azzal, hogy állatot nevelni is hasonló élmény. De a kettő között persze lényeges pszichológiai különbség van. Míg a kutyának a gazdái, urai és parancsolói kell legyünk, hiszen ők a falkaszabály kemény, ha úgy tetszik „farkastörvénye” alapján élnek, addig a gyerek útját csak egyengetni lehet, konkrétan megszabni nem, hisz bizonyos dolgokról maga dönt.

– A kutyának lényegében nincs választása, ezzel szemben a gyermeknek igen, amikor a fogalmi gondolkodása már fejlett. Körülbelül 16 éves korra zárul le a pszichológiai nevelhetőség kora, a gyermeknél előtérbe kerül az önnevelés, önformálás, miközben a saját felelőssége csak részleges. A szülők kezéből lassan elfogynak az eszközök, mégis ott állnak továbbra is a száz százalékos felelősséggel. Ezért a legnehezebb kamaszkorú gyermeket nevelni – magyarázza a Borsnak a pszichológus. 

Nem akarnak ekkora áldozatot hozni

Némelyik állattartó mindenféle ajándékkal halmozza el kedvencét, divatos kis ruhák, fekhelyek, tányérok, rendre új nyakörv beszerzésével kényeztetik. És mégsem igénylik, hogy gyermekük legyen. 

– Úgy érzem, rengeteg dolgot feladnék az életemből, ha szülő lennék. Pénzbe, időbe és olyan dolgokba kerülne, amiket nem szeretnék feláldozni – vallotta egy fiatal nő a BBC-nek. – Nem hiszek abban, hogy felelős döntés lenne részemről, ha egy gyermeket szülnék erre a világra, ahol a klímaváltozás, az ivóvízkészlet ki­apadása állandó problémát és küzdelmet jelentene neki – magyarázta a nő. – A mi lányunknak mancsai vannak. Nem va­gyunk gyermektelenek – vallja a pár, akik egy kutya megmentését választották gyereknevelés he­lyett, jelenleg a harmadik kutyusukkal élnek. Főznek neki, ajándékokkal halmozzák el és gondoskodnak róla, megünneplik a születésnapját, akárcsak bármelyik szülő.