Bakot lőtt a tyúkkal Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula a fővárosban látta meg a napvilágot, de rengeteg időt töltött vidéken. Saját maga készítette első fegyverét, egy tejgumis csúzlival riogatta a verebeket. 

– Igazából Benkő Gyulának köszönhetem, hogy vadász lett belőlem – emlékezett a művész. – Annyit beszélt az élményeiről, hogy már alig vártam, egyszer én is kipróbálhassam a dolgot. Aztán, 1971-ben Gyula beajánlott a vadásztársaságba, és én ott ragadtam. Bevallom, Gyuszi nem mondott igazat, hiszen ő élményekről beszélt, én pedig a csodával találkoztam és randevúzok azóta is.

Első vadja egy fácán volt, igaz, büntetést fizetett érte.

– Fácánkakasra mentünk – mesélte nevetve. – Alig voltunk pár perce a hajtáson, amikor felröppent előttem egy, én pedig durr, leszedtem szegényt. Büszkén mutattam, tessék, nézzétek, ez vagyok én, a nagy vadász. Aztán mehettem a kocsmába, büntetésből rendelhettem egy láda sört, mert kakas helyett, ha nem is bakot, de tyúkot lőttem.

Bodrogi Gyula pontosan emlékszik első nagyvadjának elejtésére. Gemenc környékén sikerült egy szarvasbikát lőnie, amit azóta is köszön segítőjének, aki elvezette a tuti helyre. Mint mondta, neki már csak pontosan kellett céloznia. A lövés jól sikerült, a vad nem szenvedett. És a másik sem, amelyikkel hosszan szemezett. 

– Már hosszú ideje gubbasztottam a bokorban, kitartóan fújtam a szarvascsalogató sípot. Egyszer csak, hat-hét méterre az orrom előtt feltűnt egy gyönyörű bak. Rám nézett, kicsit meglepôdött, majd nyugodtan legelészni kezdett. Kicsit közelebb is jött, szemeztünk jó hosszan, majd megugrott és faképnél hagyott. Akkor vettem észre az ölemben a puskát, de már késő volt.

Színház, szinkron, fellépések és a nagy szerelem, a vadászat, Bodrogi mégsem érzi, hogy valamelyiket el kellene engednie.

– Színház nélkül nem élhetek, a közönséget imádom, a szerelmet pedig nem hagyom el. Csak egyeztetni kell, és akkor minden rendben van, indulhatok a lesre.