Aktuális

Tudta? Céklával helyettesíthető a krumpli

BoBe

Létrehozva: 2019.08.31.

Nemcsak savanyúságként fogyaszthatja a céklát, hanem levesként, de akár köretként is. Rengeteg vitamint tartalmaz, a vérkeringésnek, és a magas vérnyomásnak is jót tesz.

A vaj a püré titka

Gáspár Bea gyakran készít céklapürét. – Belecsavarom az egész céklákat alufóliába, teszek hozzá egy kis sót, és egy kis olívaolajat. Kétszáz fokon minimum egy órán keresztül sütöm. Szépen átpuhul, amikor elkészül. Egy fogpiszkálóval leellenőrizheti, hogy megsült-e. Ezután apró kockákra vágom és krumplinyomóval összetöröm, majd megfűszerezem sóval, borssal és egy kis rozmaringgal. A legfontosabb, hogy rengeteg vajat kell hozzáadni, hogy ne legyen ikrás – mondta el a Borsnak A konyhafőnök VIP szériájának egykori nyertese. Bea szerint, ha még selymesebb pürét szeretne elérni, akkor botmixerrel is átmehet rajta, így sokkal krémesebb lesz.

Félig nyersen a grillre

Nyugodtan rádobhatja a grillre is, ha egészséges köretre vágyik.

– Hasonlóképpen alufóliában sütöm meg, mint a pürénél, de csak félig. Miután kivettem a sütőből és megfűszereztem, kockákra vágom, vagy hosszában szeletelem és egy grill-lapon sütöm tovább – mondja Gáspár Bea.

Citromsavval tartósítható

Házilag is könnyen elkészítheti a magas vastartalmú energiabombát. Ha van gyümölcscentrifugája, akkor a megmosott céklát nyersen ledarálja, és az így kinyert levet már fogyaszthatja is. Ha tartósítani szeretné, akkor egy kis citromsavat adjon hozzá, de még így is egy-két napon belül fogyassza el. Ha nincs gyümölcscentrifugája, akkor reszelje le a céklát, majd hagyja állni egy kicsit, hogy levet eresszen, ezután kézzel vagy krumplinyomóval préselje ki a levét. Ha túl intenzívnek érzi az ízét, adhat hozzá különböző gyümölcs- vagy zöldséglevet, almalével is kiválóan párosítható.

Csillagánizs jó a leveshez

Levesként is felhasználhatja a zöldséget. Miután megdinsztelte a hagymát, a meghámozott és felkockázott cékladarabokat kicsit pirítsa meg vele együtt.

– Én csillagánizst szoktam használni. Megfűszerezem sóval, borssal és cukorral. Ezek után felöntöm vízzel és puhára főzöm a cékladarabokat. Ha eléggé megpuhultak, tejszínt öntök hozzá és egy turmixgépben krémesre pürésítem – mondja Marton Adrienn, aki polentával szereti díszíteni krémlevesét. Ehhez felforral 1 deciliter tejet egy evőkanál vajjal. Hozzáadja a kukoricadarát, majd miután elkészült, egy tepsiben egy centiméter vastagságban kihűti. Csillag formát készít belőle, amivel remek díszítést kap a levese.

Természetes a habosodás

Otthon is elkészítheti saját savanyított cékláját. Nem is kell más hozzá, mint egy nagyobb, körülbelül 720 milliliteres befőttes üveg, 6 darab közepes fej cékla, fokhagyma, és egy kis fűszer.

– A céklát meghámozom és vékony szeletekre vágom, majd rányomom a friss fokhagymát, és egy kis oregánóval megfűszerezem. Jól összedörzsölöm a szeleteket, megsózom. Érdemes ezt kesztyűben csinálni, mert a cékla befogja a kezet is. Hagyom állni néhány órát, majd beleteszem az üvegbe, és a saját levét ráöntöm. Ha még kell, akkor vizet is adok hozzá, hogy teljesen ellepje. Lezárom a tetőt és egy mélyebb tálba állítom – mondja Király Ágnes, a Fermentor blog alapítója.

A második napon elkezd habosodni, majd pár nap múlva levet ereszt, ami kifolyik a fedő alatt. Miután lecsendesedett, akkor már fel lehet pakolni a kamra polcára. Ha kinyitott egyet, akkor viszont azonnal tegye hűtőbe. Ágnes hat hét után szereti elfogyasztani, akkorra már teljesen összeértek az ízek.

Egészséges a chips

Könnyedén készíthet egészséges nassolnivalót a vörös zöldségből. Ha van aszalógépe, akkor a megsavanyított cékladarabokat helyezze a gépbe 1–2 órára. Sütőben, alacsony hőfokon sütőpapírra helyezve néhány óra alatt elkészül a chips. Időnként forgassa meg a darabokat, nehogy letapadjanak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983611
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983611
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika