Aktuális

Elment a műkörmöshöz, mire hazaért, elkezdett üszkösödni az ujja – 18+

Bors

Létrehozva: 2019.08.07.

Forrás: Facebook

Egy ausztrál nő majdnem elveszítette a középső ujját, miután megcsináltatta a műkörmeit.

Szinte rögtön azután, hogy kijött a szépségszalonból, érezte, hogy az ujja kezd fájni. Mire hazaért, már szemmel látható volt a kezén keletkező duzzanat, de ekkor még nem fordult vele orvoshoz.

Másnap reggelre viszont már elviselhetetlen kínok gyötörték, és mivel nagyon meg is ijedt, elment a háziorvosához, de ott csak antibiotikumot írtak fel neki, majd hazaküldték. Mivel a nő – aki szerette volna megőrizni anonimitását – nem lett jobban, bement a legközelebbi kórházba.

Ott kiderült, hogy egy nagyon agresszív bakteriális fertőzés támadta meg a kezét, ami feltehetően a manikűrös valamelyik eszközéről került a szervezetébe. Sejthető, hogy a műkörmös két kliens között nem takarította le megfelelően a szerszámait.

Még a kórházban volt a szerencsétlenül járt nő, amikor az ujja láthatóan elkezdett üszkösödni. Az orvosok ezek után mindent megpróbáltak, hogy megmentsék a beteget az amputációtól, de minden jel arra utalt: sajnos le kell vágni a középső ujját. Szerencsére erre mégsem került sor, mert miután felvágták és kitisztították a sebet, a fertőzés megszűnt.

Történetét azért osztotta meg, hogy figyelmeztessen mindenkit az esetleges súlyos fertőzések veszélyire, és megmutassa a manikűrösöknek, hogy miért volna nagyon fontos az eszközeik megfelelő fertőtlenítése. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák