Aktuális

A könnyeim sem tudtam letörölni - egyik pillanatról a másikra bénult le a fiatal lány, a mai napig nem tudják, miért

Bors

Létrehozva: 2019.08.19.

Egyik nap még úgy feküdt le, hogy semmi baja nincs, másnap már mentőket kellett hívni hozzá. Azóta képtelen bármit is segítség nélkül csinálni.

Mindig sokkoló arról hallani, amikor egy addig a pillanatig teljesen egészséges, életvidám, fiatal nő egyik pillanatról a másikra lebénul. Pont ez történt három évvel ezelőtt a most 24 éves, walesi Helen Finchammel: a fiatal lány még teljesen jól volt, amikor este lefeküdt aludni, és még ébredésnél, amikor érezte, hogy zsibbad a nyaka, sem gondolt semmi rosszra, csak arra: biztos elfeküdte. Gondolta, pihen még egy kicsit, később azonban rájött: sokkal rosszabb a helyzet, mint azt elsőre gondolta.

Máig nem tudják, mitől bénult le

Helen betelefonált a kórházba, mivel már a légzése is nehézkes volt, valamint a karjában is szokatlan fájdalmat érzett. Nagyon megijedt, mert komolyabban soha nem volt beteg - amikor pedig a vonal túlvégén azt mondták, azonnal mentőt küldenek érte, már pánikolt.

“Csináltak egy EKG-t, de az nem mutatott ki semmit. Amikor felsegítettek, azonban egyszerűen kihullottam a kezeik közül. Zavartan néztem a mentősökre, hogy miért nem tudok felállni” - emlékezett vissza a drámai pillanatokra a Wales Online-nak.

Amikor másnap egy egyszerű módszerrel (kalapáccsal a térde alá ütve) tesztelték az idegeit, már egyértelmű volt: hatalmas a baj. “A lábamnak meg kellett volna mozdulnia, de nem tette. Sírtam, de még a könnyeim sem tudtam letörölni.”

Kiderült: egy úgynevezett  myelitis transversa nevű igen ritka állapot miatt teljesen lebénult. A betegséget - ami évente 300 embert érint - nem tudják, mi váltotta ki, és sajnos nem is gyógyítható, maximum kezelésekkel, rehabilitációval a tünetek enyhíthetőek.

A saját lakásom foglya vagyok

Helen jelenleg egy földszintes, speciálisan kialakított lakásban él. A kezeléseknek hála már tudja annyira mozgatni a kezét, hogy például önállóan egyen - arra azonban már nem képes, hogy ételt készítsen magának, vagy legalább felvágja azt, ezért folyamatos gondozásra szorul. Ennek ellenére jelenleg csak napi hét órában engedhet meg magának ápolót. Reggelente két óráig, este egy órát marad a segítője, ami azt jelenti, hogy ezt leszámítva összesen négy órája marad, hogy elintézze azt, amit szeretne - a maradék időben a saját otthona foglya.

“Függök az emberektől, akik felöltöztetnek, megmosdatnak, mozgatnak. Teljesen a gondozóimra vagyok utalva, pedig csak azt szeretném, hogy magam csinálhassak dolgokat, mint bármelyik másik 24 éves. Imádok kimozdulni - eleget voltam már bebörtönözve” - magyarázta.

Helen jóbarátja épp ezért egy közösségi adománygyűjtő oldalon kér segítséget. A kitűzött ötezer fontos célnak már a háromnegyede összegyűlt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek