Aktuális

Könyörgött a rendőröknek a tini, hogy mentsék meg az életét, de azok csak megbüntették, és hagyták, hogy megöljék

Bors

Létrehozva: 2019.07.30.

A 19 éves Shana Grice többször könyörgött a rendőröknek, hogy védjék meg őt erőszakos volt barátjától. A hatóságok azonban úgy vélték, hogy a fiatal lány csak az idejüket rabolja, ezért még pénzbírságot is szabtak ki rá. Gricet nem sokkal ezután megölte a volt barátja, Michael Lane.

Forrás: Facebook

A brightoni lány többször jelentette a rendőrségnek 2016-ban, hogy Michael Lane zaklatja őt, ám azt eltitkolta a nyomozók elől, hogy több hónapon keresztül járt a férfival. A lány ügyével foglalkozó rendőr, Trevor Godfrey amikor ezt megtudta, annyira dühös lett, hogy lezárta az ügyet és megbüntette Gricet 90 fontra – 30 ezer forint – amiért rabolta az idejüket. Godfrey egy évvel később kényszerből nyugdíjba vonult.

A BBC-nek a napokban adott interjújában azt nyilatkozta, hogy Grice megérdemelte a pénzbírságot, mivel szándékosan vezette félre a hatóságokat, ami bűncselekmény. Azt is hozzátette, hogy nem ő, hanem egy kollégája szabdta ki a bírságot, de ő sem tiltakozott.

Grice először 2016. február 8-án fordult a rendőrséghez, mert Lane kéretlen levelekkel, sms-ekkel és ajándékokkal zaklatta őt.

Ugyan ebben az évben, március 24-én azért kereste fel a rendőrséget, mert a féltékeny férfi kikapta a kezéből a mobiltelefonját, átnézte az üzeneteit, majd a földhöz vágta a készüléket, és a hajánál fogva bántalmazta a lányt. Ekkor derült ki a rendőrség számára, hogy Grice és Lane korábban egy pár volt.

Július 9-én az agresszív férfi ellopta a lány lakásának a pótkulcsát, belopózott a fürdőszobájába, és amikor úgy hitte, hogy Grice elaludt, hosszasan nézte őt a sötétben. A lány azonban csak színlelte, hogy alszik, és miután zaklatója kiment a lakásból, azonnal hívta a segélyvonalat. Ekkor letartóztatták Lanet, de csak lopásért, valamint szóban figyelmezették, hogy hagyja békén a Gricet. Másnap kilencszer hívta fel a lányt rejtett számról, és egyre agresszívabbá vált.

Július 12-én Grice ismét hívta a rendőrséget, hogy a férfi követi őt autójával az utcán, de a diszpécser úgy ítélte meg, hogy a lány egyáltalán nincs veszélyben, ezért nem küldött ki járőröket hozzá.

Augusztus 4-én Grice már inkább egy barátját hívta a rendőrség helyett, mert attól félt, hogy nem hisznek majd neki, és ismét megbüntetik.

Augusztus 25-én Lane megvárta, amíg volt barátnője elalszik, betört a házába, és elvágta Grice torkát. A 19 éves lányt az ágyában találták meg vérbe fagyva.

Az ügy hatalmas felháborodást keltett Anglia szerte, amit annak ellenére sem tudott megbocsájtani az igazságszolgáltatásnak a közvélemény, hogy két hét alatt életfogytig tartó börtönbüntetésre – de minimum 25 évre – ítélték Michael Lanet.

Az ügy miatt belső vizsgálatot rendelt el a sussexi rendőrkapitányság, amit azóta sem zártak le. A vizsgálat során három rendőrt, köztük Godfreyt is felelősnek találták a lány halálért. Az is csak a belső vizsgálat közben derült ki, hogy Lane ellen Grice meggyilkolása előtt három évvel 13 nő tett feljelentést zaklatásért, de a nyomozók átsiklottak ezen fontos információ fölött. Az áldozat szülei szerint ha a rendőrök komolyan vették volna a lányukat, és utánanéznek a zaklatójának, feltűnt volna neki, hogy másokkal is ezt csinálta. 

A három kötelességszegő rendőr tárgyalása hamarosan folytatódik.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715117110
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197987_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198229_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715117110
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715117110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715117110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos