Aktuális

Felnyársalta a kerítés az orvostanhallgató lányt a Balatonnál

B. B., R. K.

Létrehozva: 2019.07.20.

<p>Horrorfilmbe illő sérülést szenvedett egy Balatonnál nyaraló fiatal lány. </p>

Nem igazán sikerült jól az idei balatoni nyaralás egy fiatal pécsi lány számára. A 21 éves orvostanhallgató, sebésznek készülő Gréta a barátaival együtt vett ki egy szállást Balatonföldváron. Pár nap után azonban a baráti társaság nyaralását egy szörnyű baleset bolygatta fel.

Megcsúszott a fedélen

Gréta kedden este egyedül jött haza a nagyjából másfél kilométerre található Balaton partjáról, úgy kilenc óra magasságában. Az apartmanba viszont nem tudott bejutni, mivel a kapu zárva volt. Barátait sem érte el, így megpróbálkozott bemászni a kerítés melletti betonoszlopon keresztül. Igen ám, de a rajta lévő betonfedélen megcsúszott, és a szomszéd telek hegyes vaskerítésére esett, amely szó szerint felnyársalta a combját.

– Mi már készültünk lefeküdni, de hallottuk, hogy valami zaj van odakint – mondták az apartman tulajdonosai a Borsnak. – Szörnyű látvány volt, hiszen a fiatal kislány ott támaszkodott, csüngve a kerítésen. A combja felső részét szúrta át a szomszéd kerítése, amely kis túlzással pengeélesre van kihegyezve, teljesen feleslegesen. A barátai és a bámészkodók már ott voltak. Kérdeztük, hogy hívták-e már a mentőket, de mondták, hogy maga Gréta értesítette a hatóságokat, és szakszerű tájékoztatást adott az állapotáról – emlékeznek vissza.

Nem ért artériát

A lány részletesen elmondott mindent a mentőknek, akik percek alatt a helyszínre értek, ahogy a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is. Szerencsére a kerítés hegye nem ért artériát, így Gréta nem volt életveszélyben. Mivel a lány nem tudta sokáig tartani magát a kerítésen, két téglát raktak a lába alá, hogy megkönnyítsék a helyzetét.

– Egészen elképesztő bátorsággal viselte a súlyos sérülést, egy könnycseppet sem ejtett. A tűzoltók végül úgy döntöttek, hogy rögzítik a sérült lábát a kerítéshez, majd azt a szakaszt, amely átszúrta, körbe levágták az illesztéseknél – tette hozzá az egyik tulaj, aki igyekezett a bámészkodókat elhessegetni.

Elhagyhatta a kórházat

Gréta lábából kihúzták a kerítésdarabot, majd kórházba vitték. Úgy tudjuk, hogy viszonylag könnyen megúszta az esetet. Igaz, hogy a nyaralása véget ért, de már elhagyhatta a kórházat, a szülei hazavihették. A történtek a barátokat is megviselték, akiket annyira letört a dolog, hogy inkább nem szerettek volna nyilatkozni a Borsnak.

Többször történt hasonló

2016. december 12-én egy nő fennakadt egy kerítésen Gyömrőn, az Üllői úton. A helyszínen a nőt végig melegen tartották, hogy ne fagyjon meg, eközben kéziszerszámok segítségével a kerítés elemeit elvágták, így sikerült leemelni a fennakadt sérültet.

2012. áprilisában egy 15 éves fiú combját szúrta át a vaskerítés, amikor leszakadt alatta a borostyán, amin a közeli fákra próbált felkúszni. Nagyanyja szerint a barkácsoló kedvű fiú azért mászott fel, hogy bekamerázza a madárfészkeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016912
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?