Aktuális

Csúcsragadozó a Lupán

Bors

Létrehozva: 2019.07.08.

A Lupa idei gasztroestjeinek egyik leglátványosabb eseménye ígérkezik július 11-én, amikor Budapest tengerpartjának pálmafás környezetében megtudhatjuk, hogyan kell kifilézni és elkészíteni professzionális módon a „mélyvizek magányos vadászát”, a kardhalat, amit helyben meg is kóstolhatunk. A belépő a Lupára aznap 19 órától már ingyenes.

Érdemes lesz kilátogatni július 11-én a Lupa Beachre, nem csupán a karibi hangulatot idéző „tengerpart” miatt, de akkor lesz egyrész a Lupa születésnapja, másrészt az idén már hagyományteremtő szándékkal indított Lupa Beach Gasztro Estek talán legizgalmasabb eseménye, a tó Myfish seafood teraszán. „Három szó elegendő arra, hogy jellemezni tudjuk soron következő Lupa gasztroestünk főszereplőjét, a kardhalat: különleges, extravagáns, ínyenc” – meséli Szabó Péter halszakértő, aki bemutatja majd a „magányos kóbor” bontását, számos érdekes információval fűszerezve.

„A 60 kg-os kardhalunkat most egy workshoppal egybekötött bemutató keretén belül kifilézzük, szeleteljük és füstölgő faszénparázs felett el is készítjük” – teszi hozzá a szakértő, aki szerint a legnemesebb borjúhúsra emlékeztető hal íze még a legigényesebb ínyenceknek is tetszeni fog, de „nem csak hedonista műkedvelők jelentkezését várjuk erre a látványos eseményre.” Mindemellett a Lupa Beach Gasztro Est keretében „Budapest tengerpartjának” többi büféjében és éttermében is érdekes tengeri fogásokkal várják az érdeklődőket. 

A kardhal vacsora regisztrációhoz kötött, jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991712
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991712
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991712
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika