Aktuális

2 nap alatt tudja kirakni a robot a Rubik-kockát – videó

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.07.25.

Megszenvedett vele a gépezet.

44 éve forgatják, de még mindig nem unják az emberek a Rubik-kockát. Sőt még a legújabb robotokat is a bűvös kockával tesztelik. Egy napokban elkészült szerkezetnek két napjába telt, hogy a beletáplált információk alapján végül kirakja a játékot – igaz, ehhez a jó megoldás birtokában már csak 1,2 másodpercre volt szüksége. Ez egyébként két másodperccel gyorsabb, mint az emberi világrekord, ami 3,47 másodperc.

A DeepCube nevű rendszer mesterséges intelligenciára épül, és saját maga jött rá arra, hogyan lehetne a lehető legkevesebb lépésből kirakni minden oldal színét. A tudósok egy kirakott kockát mutattak meg a gépnek, összekeverték, majd összesen tízmilliárd kombinációt ismertettek meg vele. Ezután hagyták, hogy két napon keresztül „gondolkodjon” a megoldáson. A mesterséges intelligencia mindegyik variációt a lehető legkevesebb lépésből rakta ki, azonban a kutatók sem tudják, pontosan hogyan sikerült rájönnie az összes megoldására.

A nemrég 75. születésnapját ünneplő feltaláló, Rubik Ernő játéka ma már tehát a robotoknak is fejtörést okoz, pedig 1975-ös megjelenésekor még senki nem gondolta volna, hogy egyszer világverseny is születik a bű­vös kocka forgatá­sából.

Itthon akadnak sokan, akik nemzetközi bajnokságon mutatják meg, milyen gyorsan pörög az ujjuk és az agyuk. A legtöbbször Baticz Milán rakta ki a bűvös játékot, egy nap alatt összesen 4768-szor. De a Rubik-kocka-világbajnokságon sem maradt le a dobogóról a magyar zászló. 2018-ban Bostonban Barta Ádám második lett a Re-Scramble-ben, neki nem kirakni kellett, hanem összekeverni úgy, hogy az száz százalékig olyan legyen, mint amit a zsűri tett le elé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?