Aktuális

Tragédia a MOM Parknál: A kislányom azt álmodta, hogy bennég valahol

Bors

Létrehozva: 2019.06.25.

Mint ahogyan azt már megírtuk, egy nyolcéves kislány vesztette életét a Budapest XII. kerületi, Csörsz utcai tűzben a MOM Sportközpontban, ahol egy használaton kívüli faépítmény gyulladt ki.

A kislány édesanyja nyilatkozott az RTL Klub híradójának. Itt részletesen elmondta, hogy szerinte miképp történt a tragédia.

„Senki nem tudja, hogy egy édesanya mit érezhet. Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent fog égni valahol, mindig erre kelt fel szegény. Ezért már nagyon régóta mellettem aludt éjszaka, az iskolapszichológus rengeteget foglalkozott vele.

A vadaskerti kórházban egy hetet töltött bent, jobban mondva négy napot és azt a tájékoztatást kaptam a kezelőorvosától, hogy a kislánynak csak túlságosan erős a fantáziája, túlságosan erős a képzelőereje, és ezért pszichoterápiát javasolt neki.”

Anita a tűz előtti pillanatokra így emlékezett vissza.

„Velem együtt voltak ott a játszótéren és inni mentek fel az ivókúthoz, amíg ugye én elmentem vizet venni máshonnan. De meg lett nekik mondva, hogy nem mehetnek el, tehát ott kellett volna maradjanak, nem is értem, hogy miért mentek el. Ez körülbelül 10 perc alatt történt.”

A nőt később fia, Krisztofer hívta telefonon.

„Krisztoferrel beszéltem, később valami parancsnok hívott. Krisztoferrel találkoztam, aztán Dominikkel is, mondták, hogy nem tudják, hol van Zselyke. Ahol történt ez a tűz, onnan nem engedtek tovább. Arról fogalmam sincs, hogy hogy kerültek be a gyerekek, mert ugye, nem tartózkodtam a helyen, de annyit tudok, hogy Dominik azt mondta, hogy ő ugrott be a Zselykéért és ő hozta ki.”

A riporter megkérdezte az anyát: lehetett-e gyufa a gyerekeknél?

„Biztos, hogy nem volt náluk gyufa vagy gyertya. Mert velem voltak egész nap. Mi a kétórás vonattal jöttünk ki Pilisről, mert állásinterjúra mentem, és kimentünk a MOM Parkhoz, és nem volt náluk semmilyen gyújtó eszköz.”

Anita végül könnyek között beszélt lánya újraélesztéséről.

„Amikor odaértem, már folyt az újraélesztés. Megkértem a tűzoltót, hogy had menjek oda, és én pumpáljam azt a ballont, amellyel újra kell éleszteni. Megengedték. Többször szóltam, hogy véres váladék jön fel, én tudtam, hogy reménytelen, de meg kellett próbálni. Megpróbáltuk. Beszélt az apukája hozzá, beszélt az öcsém is hozzá, de nem kelt föl.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat