Majdnem ponyva lett Csontváry képeiből

Divat a festős képregény

Az idei – kilencvenedik – Budapesti Ünnepi Könyvhétre jött ki a Csontváry című képregény. Írója és rajzolója, Kálmán Áron képi ábrázolást, filmelméletet és filmtörténetet is tanult, de jelenleg grafikusként keresi a kenyerét. Már fiatalkorában felfedezte ezt az önkifejezési formát.

– A végtelennek tűnő középiskolai nyaraimon készültek az első képregényeim. Nem voltak hosszabbak 10-15 oldalnál. Ezek a fiatalkori zsengék azóta is a fiók mélyén lapulnak, remélhetőleg sosem kerülnek elő! – mondja a Borsnak Áron, akinek nem a Csontváry az első profi képregénye. Van rövidebb és terjedelmesebb alkotása, saját és társszerzővel írt és rajzolt, illetve készített adaptációt is. Nagyon büszke Matuszka Mátéval közös műveire, amik között van egy szürreális noir is.

– Nyugaton bevett műfaj festők életét képregényes formában feldolgozni. Kapott már képregényt Monet, Picasso és Dalí is. Nagyon megtetszett ez a műfaj, és arra ösztönzött, hogy keressek egy számomra izgalmas festőt, akinek az életútját szívesen megrajzolom, megelevenítem. Így esett a választásom Csontváryra.

Az a szándékom, hogy a látszólag popkulturális terméken, a képregényen keresztül komolyabb tartalmat közvetítsek – magyarázza.

240 milliós rekorder

A felvidéki magyar festő Kosztka Mihály Tivadar néven született, és eredetileg patikusként dolgozott. A saját maga által készített festékekkel kezdett festeni, ami csak a Csontváry-képekre jellemző, különleges és tartós színeket, illetve technikát eredményezett.

Művésznevét később álmodta meg magának. A Kosztka szláv eredetű név, és annyit tesz csont, csontocska, ebből alkotta meg szellemesen a magyaros Csontváry vezetéknevet. Mint írta: festő énjének adta ezt a nevet. Érdekes, hogy a névváltoztatás épp a századfordulón történt, és az ő éle­tében is egybeesett az útkeresés utáni időszak kezdetével. Ekkorra megtalálta saját stílusát, ami már későbbi műveiben jól felismerhető. Az igazi Csontváry-képek korszaka egybeesik a 20. századdal megérkező szellemi fellendüléssel. Egyébként misztikus látomása volt, ami állítása szerint kijelölte küldetését, és hosszú éveken át inspirálta munkásságát.

Magyarországon csekély elismerésben volt része, és majdnem egész életpályája odalett halála után, amikor családja lomtalanított a bérházban, amelyben lakott. Fuvarosoknak akarták elárverezni a képeit anyagárban, akik kocsiponyvát varrtak volna a rendkívül jó minőségű, belga vásznakból. Ám a fiatal építész, Gerlóczy Gedeon az utolsó pillanatban, 1919 őszén felvásárolta őket. Épp műtermet keresett, amikor a mai Bartók Béla út 36–38. szám alatt szó szerint belebotlott az összetekert festményekbe. Annyira megtetszettek neki Csontváry képei, hogy megvette őket, sőt sikerült írásos munkáit is megóvnia, amiket el akartak égetni. Jelenleg Csontvárynak a Traui tájkép naplemente idején című képe tartja a magyar árverési rekordot, 240 millió forinttal.

Festői látomások

Csontváry bebarangolta Dalmáciát, Nyugat-Európát, a Közel-Keletet. Tanult Münchenben, Párizsban és Itáliában is. A képregény – ami a festőzseni halálos ágyán indul és fejeződik be – egy misztikus utazástörténet. A hétköznapi eseménysort átszövik a meg nem értett festő látomásai, amik megerősítik benne, hogy jó úton jár, ne adja fel a célját. (Ezt az alkotó technikailag úgy oldotta meg, hogy a látomások fekete-fehérek, Csontváry életeseményei színesek.) A külső visszajelzések és a belső igazság­érzet állandó összeütközése mozgatja a főszereplőt. Áron célja az volt, hogy életben tartsa a festő mítoszát, megismertesse az olvasóit ezzel a szokatlan és megragadó életúttal.

– Ő maga a Baalbeket tartotta fő művének, véleményem szerint viszont magasan az egyik legjobb műve a Magányos cédrus. A képregényemben belátja az utolsó pillanatban, hogy igazán maradandót nem a megalomán festménnyel alkotott, hanem a sziklán álló, egy szem fával – mondja Kálmán Áron.