Aktuális

Cirkuszi kocsiban született Szandi bácsi

Hu-Zo

Létrehozva: 2019.06.29.

Eötvös Tibor „Szandi bácsi” hatévesen lépett először a manézsba. Szeme előtt született meg zenebohóc édesapja, Eötvös Gábor a világon mindenhol sikert aratott beszólása, a „Van másik!”.

– Több mint 200 éves cirkuszi dinasztia tagja vagyok, egy cirkuszi kocsiban születtem, amit még lovak húztak – kezdett bele a történetébe a Borsnak Szandi bácsi, aki szerint egy nagy dinasztia tagjának lenni kötelezettséggel is jár.

– A világ legtermészetesebb dolga volt az a környezet, ahol mindig mindenért meg kellett dolgozni. Aki ezt megszokja, az marad, aki nem, az megszökik. Rossz kölyök voltam, de amikor bemehettem a próbákra, egy kukkot nem mertem szólni. A főember az édesapánk volt, alá dolgoztunk be. A halála után a zenebohóc produkciót a most 78 éves bátyám vitte tovább a feleségével – mesélte az idős művész. Tibor szaxofonon is jól játszott, az artistaképzőben mégis zsonglőrként végzett. Volt olyan trükkje, amit egy évig próbált, mielőtt a közönség elé vitte, és volt, amit ennyi gyakorlás után sutba vágott.

Van másik!

Apjával több ezer előadást csináltak végig, de két hasonló so­ha nem volt, mert a közönség mindig „bedobott’ valamit, amire reagálni kellett. Egy ilyen hozta a „van másik” beszólást.

– A produkciót eredetileg édes­apám, édesanyám és a nő­vérem csinálták. 1956-ban bővült a produkció öt főre. Bekerült a bátyám, és hatévesen én is – emlékezett a történetre.

Kis bohócként egy szaxofonon eljátszotta az Én apukám egy olyan híres bohóc volt című dalt, de a nagyok kizavarták a porondról. Segítségért kiáltott, mire bejött a zenebohóc papa és játszani kezdett. Amikor elvették tőle az éppen aktuális hangszert, akkor elővett egy másikat és azt mondta, hogy „Na látod!?”. Egy előadáson az egyik hangszer elakadt. Bíbelődött vele, a helyzet kezdett kínos lenni. Amikor végre mégis sikerült, rögtönzésből az jött ki Eötvös Gábor torkán, hogy „Van másik!”.

Mindenhol működött

A közönség jobban nevetett, ezért fokozatosan ez épült be az előadásokba. – Nagyon sok helyen jártunk a világban, Afrika kivételével az összes földrészen. A papa nem volt nyelvzseni, de a „Van másik!” a világ minden táján és nyelvén működött. Ja­pánban például akkor még az emberek úgy nevettek, hogy a kezükkel eltakarták a szájukat. Élmény volt az arcok előtt az a rengeteg kéz – emlékezett vissza Tibor.

Bejárták a világot

Apa és fia minden idők egyik legdrágább cirkuszi előadásában is szerepeltek 1980-ban az Egyesült Államokban. A Monte Carló-i Cirkuszfesztivál nyertesei álltak porondra.

– Az első műsor egy 25 ezres sportcsarnokban volt, ahol a felső sorokból a színpadi szereplők csak apró figurák. Az amerikai bohócok összevissza rohangáltak és óriási sminkeket festettek, rajtunk meg alig volt valami. Hatalmas feszültség volt bennünk, hogy hogyan lehet mindenkit megnyerni. A papa azt mondta mindig, hogy nyugi, nyugi. Átütő sikerünk volt, a közönség tombolt. A Ringling cirkusz képviselője a végén odajött hozzánk, és azt mondta édesapámnak, hogy a továbbiakban azt csinálsz, amit akarsz. Két évig voltunk ott, amikor meg­kerestek minket Las Vegasból egy ötéves szerződéssel, benne hatalmas összeggel, külön házzal és autókkal. Már számoltam, hogy mennyit fogok ebből zsebre tenni, amikor a papa azt mondta, hogy nem, köszönöm, haza akarok menni. És amit ő mondott, az úgy is lett, mert az öregeket tisztelni kell. A sors fintora, hogy a következő évben a Szovjetunióban turnéztunk – mondta el az emlékeit Eötvös Tibor „Szandi”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet