Aktuális

A Bors utánajárt - Átverték a nyári munkán a fiatal párt

B. B. A.

Létrehozva: 2019.06.28.

<p>Nem egy nyári, Balaton-parti diákmunkással történt már meg, hogy a munkaadója átverte, nem fizette ki, vagy olyanokat ígért, amit később mégsem tartott be. Józsefékkel is ez történt, pedig voltak árulkodó jelek arról, hogy valami nem stimmel. </p>

A Borshoz forduló József és 17 éves barátnője csak gyrost szeretett volna árulni egy Balaton-parti büfében, amiért nem vártak volna többet, csak az ezért jogosan járó fizetséget, amit végül komoly harcok árán sikerült csak kicsikarnia a főnökétől, ráadásul annak, amiben megállapodtak, csak a töredékét kapták kézhez. 

Mosogató lett belőle 

– 450 kilométert, Nyírbátorból Balatonlellére utaztunk el a munka miatt. Aznap sikerült megállapodni, így másnap már kezdtünk is, ráadásul leszögeztük azt is, hogy a szállást és az étkezést biztosítja nekünk a munkaadónk – kezdte történetet József.

– Gyrost mentünk árulni, de végül hetekig csak mosogattam, a lány pedig felszolgált. Két hét múlva jelentkeztünk a fizetésért, amire a főnök úr azt mondta, most még nincs pénze, mert nem indult be a szezon. Gyanús lett a dolog, főleg azok után, hogy a többi ott dolgozó is elmondta, őket sem szokta rendesen kifizetni – mesélte el történetét a Borsnak a csalódott József. Az egyébként, hogy a munkaadó arra fogta a kifizetés elmaradását, hogy még nincs elég bevétele, nagyon rossz kifogás volt, ehhez ugyanis a munkavállalóknak semmi köze.

Hiányolta a krémet

El akartak onnan jönni, de a munkáltató megfenyegette őket, ha mennek, akkor még a szállást és az étkezést is levonja a bérükből, így maradtak. Napi 15 órát dolgoztak, hétvégén és ünnepnapokon – pünkösdvasárnap és -hétfőn – is. Végül a megbeszélt 135 ezer forint helyett mindössze 85 ezret kaptak kézhez, azt is úgy, hogy megígérték, maradnak még, de végül is eljöttek. 

– Még azzal is megvádolták a velem dolgozó lányt, hogy megevett egy nagy üveg mogyoró­krémet, ami egyáltalán nem igaz. Én a konyhán dolgoztam, én adtam ki neki az ételt, összesen két darab palacsintát evett – mesélte a pórul járt fiú. Józsefben jogosan merült fel a kérdés: hol rontották el a dolgot?

Papír nélkül semmit se!

– Ha már az elején nem azok a feltételek, amit az ember elképzel, akkor nem szabad ottmaradni. Az első és legfontosabb ilyen esetben, az írásban rögzített munkaszerződés – magyarázta el a Borsnak Nádas György munkajogász.

–  Lehetőség szerint minden olyan kérdést írásban rögzíteni kell, amiben megállapodtak a felek. Egy étteremnél nem utolsó szempont a munkavédelmi oktatás sem. Ha szállást is ajánl a munkaadó, akkor azt is bele kell fogalmazni a szerződésbe, mert ennek adójogi vetülete is van, és ez béren kívüli juttatásnak minősül – mondta a jogász, aki azt javasolja, a nyári munkát érdemes valamilyen diákmunka-közvetítő cégen keresztül intézni, az ugyanis jóval megbízhatóbb és biztonságosabb.

Nincs, aki dolgozzon

Lasszóval kell fogni a vendéglősöket, üzleti eladókat a Balatonon. Sok helyen a tulajdonosok és családtagok állnak be a pult mögé, mert nincsenek jelentkezők. Volt olyan vendéglős, aki azt mondta, négyszáz­ezer forintért sem megy senki. Mások arra panaszkodnak, hogy akik mennének, alkalmatlanok a munkára. Egyesek szerint öt év alatt a balatoni kisvállalkozásoknak akár a fele is eltűnhet.

Ezekre kell figyelni:

• éjszakai munkára nem alkalmazhatók, vagyis 22:00 és 06:00 között nem dolgozhatnak

• napi 8 óránál többet nem foglalkoztathatók

• hetente legalább két pihenőnap kötelező, melyek nem lehetnek egyenlőtlenül elosztva

• 18 év alatti diáknak, ha a napi munkaidő meghaladja a 4 és fél órát, akkor 30 perc, míg 6 órát esetén legalább 45 perc szünetet kell biztosítani

• 18. évét betöltött diáknál, ha 6 órát meghaladja a munkavégzés, akkor legalább 20 percnyi, ha a napi 9 órát, akkor pedig minimum 25 percnyi munkaszünet jár

• ha még iskolás, szülői beleegyezés is szükséges

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat