Aktuális

200 fecskepárnak épített fészket Ferenc

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.06.26.

Tamási egyik házát valósággal megszállták a fecskék. Nem csoda, hiszen a tulajdonos közel 300 mesterséges fészkekkel csalogatta biztonságba a szárnyasokat. Máticsékat az sem zavarja, ha összepiszkítanak mindent.

Forrás: Facebook

Nem túlzás állítani: Tamásiban él az a család, amelyik az országban legjobban szereti a madarakat. Mátics Ferenc és felsége igazi madárrajongók, számukra nem volt kérdés, hogy megosztják az otthonukat a fecskékkel.

– Két fészket a madarak építettek, a többi mind mesterséges. Most 200 pár lakik itt, de nem mindegyik fészket foglalták el. Németországban láttam ilyet először, a feleségemmel gondoltuk, kipróbáljuk, hisz imádjuk a madarakat – mesélte a Borsnak Mátics Ferenc, aki a fecskék mellett feketerigókat, cinkéket, seregélyeket, és rozsdafarkúakat is szívesen lát a háza körül.

– Igaz, hogy a fecskék összepiszkítanak mindent, de ez nekünk nem okoz gondot. Az esti és nap közbeni „hangzavart” pedig nagyon szeretjük. Télen, amikor a fecskék nincsenek itt, szinte már nyomasztó a csend – vallotta a Borsnak a ház tulajdonosa. Nem állnak meg ennyinél, még folytatják a telepítést. A házaspár folyamatosan figyeli a madarak életét, feljegyzik, mikor érkezik meg az első család, hogy hányszor költenek az ott élő szárnyasok.

Bár, ha Máticsékat nem is, a szomszédokat akár zavarhatná is a madársereg, de szó sincs erről: a Borsnak egyikük azt mondta, egyáltalán nem zavarják a madarak, békében élnek egymás mellett.

A mesterséges fészkek után többen elkezdtek érdeklődni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint nyár közepéig nem késő kirakni ezeket, de az sem baj, ha csak ősszel kerülnek a helyükre a műfészkek. Az egyesület szerint egymás mellé több is telepíthető, így nagyobb az esélye, hogy a madarak elfoglalják az új lakhelyüket.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába