Aktuális

A túlvilágról súgta meg Kádár, hol a koponyája

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.05.06.

Ma is rengeteg összeesküvés-elmélet övezi Kádár János koponyájának ellopását. Egyesek szerint az egykori pártfőtitkár „feje” Németországban van. A tettes megnyugodhat, kilétére vélhetôen sosem derül fény.

Forrás: Fortepan

Tizenkét éves titok

Megdöbbentő hírre ébredt az ország 2007. május 2-án. Bár tizennyolc évig békében nyugodott, az éjszaka leple alatt feldúlták Kádár János sírhelyét a Fiumei úti sírkertben. Eltűnt a korábbi pártfőtitkár koponyája, néhány csontja, valamint felesége, Tamáska Mária urnája. Az ismeretlenek a síremléket eltávolították, és másfél méterre leástak a maradványokért: a fémkoporsó alsó részén egy körülbelül 30 centiméterses nyílást vágtak, ezen keresztül vették ki a medencétől felfelé található összes nagyobb csontot. Az elkövetők arra utaló nyomokat hagytak, hogy nem az  ereklyegyűjtés vezette őket. A sír közelében lévő Munkásmozgalom Pantheon falára ugyanis felírták, „Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat 1956–2006”. Az eset után a rendőrség egy tízfős nyomozócsoportot is létrehozott az ügy felderítésére, nagy erőket megmozgattak, de munkájukat nehezítette, hogy kegyeletsértés helyett csak rongálás miatt indíthattak nyomozást. Előbbihez ugyanis csak közvetlen rokon tehet feljelentést, de Kádárnak és Tamáskának már nem voltak egyenesági leszármazottai.

Hívei tudják, ki tette

A kommunista párt szimpatizánsai szerint a koponya nem került messze a nyughelyétől. Azt állítják, hogy a csontok még mindig Magyarországon vannak. A hívek szerint politikai céllal törték fel a sírt, meggyőződésük, hogy a szélsőjobboldal keze volt a dologban. Tudni is vélik, ki tervezte meg a sírrablást, de a zátonyra futott rendőrségi nyomozás, és a kevés bizonyíték miatt soha nem tettek feljelentést senki ellen az ügyben. 

Csontritkulása volt

Egyes elméletek szerint már sosem kerül vissza régi állapotában a koponya, ugyanis a korábbi főtitkár csontritkulásban szenvedett, ami miatt a csontjai a levegőn elporladnak. Pontosan emiatt, a testet először egy leforrasztott fémkoporsóba tették, majd ezt helyezték bele a fából készültbe.

Mások szerint már a bűntett elkövetésének másnapján kijutott az országból a koponya: egyenesen Németországba szállították azt a sírrablók. Az ismert fővárosi médium, Nadin állítása szerint korábban már beszélt a pártvezér szellemével, aki részletesen beszámolt az esetről. Eszerint egy NSZK-ba disszidált, jómódú idős férfi bérelt fel öt embert, hogy elvégezzék a piszkos munkát. Kádár a túlvilágról azt is elmondta, hogy az idős férfi műemlékszobát rendezett be a koponyának, és a mai napig ott őrzi a maradványait.

600 embert kihallgattak

A mai napig csak találgatások vannak arról, hogy pontosan merre lehet a koponya. Az eset után a rendőrség kétmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel, amire a Munkáspárt további félmillió forintot rátett, hogy minél előbb előkerüljenek a rongálók. A hatóságok körülbelül 600 embert hallgattak ki, de miután nem találtak kézzel fogható bizonyítékot, fél évvel az eset után lezárták az ügyet. A sírrabló – vagy rablók – ma is büntetlenül élhet, és már meg is nyugodhat, hiszen a sírrongálás bűntette a Btk. szerint öt év alatt elévül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat