Aktuális

Üzemanyag-spórolás: Az abroncs miatt is többet „ehet” a kocsi

R. K.

Létrehozva: 2019.04.26.

Jócskán megemelkedtek mostanság az üzemanyagárak, és ki tudja, hol állnak majd meg. Pár trükköt bevetve kevesebbet fogyaszt majd a kocsink.

Forrás: Grafika: Pintér Péter

Szerencsére a hé­ten már nem kell tartani nagymértékű üzemanyagár- emeléstől, de korai még örülni. Ma a gázolaj ára 2 forinttal emelkedik, literenkénti átlagára így 407 forint lesz. A benzinért nem kell most többet fizetni, marad a 400 forintos átlagár. Szakértők szerint azonban a közeljövőben akár további 5-6 forinttal drágulhat az üzemanyag literenként.

Noha az árakat nem tudjuk befolyásolni, vannak olyan vezetéstechnikai megoldások és praktikák, amikre ha figyelünk, havonta akár több ezer forintot is spórolhatunk. 

Finoman a pedálokkal!

Üzemanyagot okos vezetési technikákkal is tudunk spórolni. A legfontosabb, hogy szolidan fékezzünk és adjunk gázt, hagyjunk időt az autónak. Próbáljunk meg nem teljes súllyal rátaposni a fékpedálra, és ne nyomjuk tövig a gázt, mint egy autóversenyző, mivel ezek óriási energiát vesznek igénybe. Ha mégis így teszünk, ne csodálkozzunk, hogy akár két-három literrel is többet fogyaszt az autónk. Igyekezzünk időben váltani, ahogy a sebességünk igényli és a forgalom diktálja. Ne bőgessük a motort, és ne féljünk használni a motorféket a váltásoknál, mert ez is segíti az alacsonyabb fogyasztást.

Ne ódzkodjunk üresbe tenni se a váltónkat. Ha a piros lámpát közelítjük meg, és nincs forgalom, akkor tegyük üresbe a váltót, és szépen lassan guruljunk el a megállási pontig. Egy komolyabb dugóban sem érdemes állandóan fel-le váltani: tegyük be egyesbe a váltót és araszolgassunk szépen előre.

Figyelje a nyomást!

Akár hiszi, akár nem, de még akkor is többet fogyaszt az autó, ha az abroncsokban nem megfelelő a nyomás. 
– A guminyomás megfelelő megválasztása igencsak fontos a fogyasztás szempontjából. Ha túlfújjuk a kerekeket, akkor az abroncsok közepét koptatjuk szét, ha pedig alacsony a nyomás, akkor a szélek amortizálódnak – árulta el a Borsnak a Hefter autószerviz vezetője, Hefter József.

– Próbáljuk néhány hetente mérni az abroncsnyomást. Vezetés közben amúgy is érezni fogjuk a problémát, aminek a benzinkutakon könnyen utánajárhatunk, és szükség esetén ereszthetünk belőle, vagy fújhatunk bele. A nyári és a téli gumi megfelelő időben történő cseréje is fontos. Egy elkoptatott, évszaknak nem megfelelő abroncsnál érezhetjük, hogy megnő a fékút, így az autónknak is jóval több erőre lesz szüksége, amihez több üzemanyag kell.

2 litert is bukhatunk százon

Az autószerelő szerint olyan apróságnak tűnő dolgokon is spórolhatunk, mint a tetőcsomagtartó, ami növeli a légellenállást, így a fogyasztást is. Ha nem használjuk, szereljük le. Ha az egész család az autóban ül, ráadásul a csomagtartó is tele van, akkor is többet kell tankolni a megszokottnál.

– Ha a légkondit vagy a fűtést folyamatosan használjuk, a generátornak is nagyobb energiára van szüksége. A városokban általában rövid távokat teszünk meg, sok a megállás és az elindulás, így az üzemanyag nem ég úgy el, mint hosszabb táv esetén. A felsorolt tényezőket figyelembe véve száz kilométer megtétele alatt akár egy-két liter üzemanyaggal is többet ehet az autónk, ami jócskán meglátszik a tankoláskor.

Alkatrész is lehet a hunyó

A rendszeres szervizelés rendkívül fontos.

– Napjaink autói már annyira modernek, hogy azonnal jelez az elektronika, ha valami nem működik jól. Persze, így sem szabad a kötelező ellenőrzésekről megfeledkezni, évente legalább egyszer szükséges. Ha nem cseréljük az olajat és a gyertyákat, vagy probléma van a futóművel, és félrehúz a kormány, az hatással van a fogyasztásra is – részletezte Hefter József.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek