Aktuális

Már hangolnak a Virtuózok

MTI

Létrehozva: 2019.04.24.

<p>Nyolc csapat versenyez a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadában, amely május 3-tól látható péntek esténként a Duna Televízió és a Duna World műsorán.</p>

Az idei évadban az együttzenélés öröme kerül a középpontba. Nem lesznek előválogatók és elődöntők, hat adást láthatnak majd a nézők. Az első ötben a zsűri dönt a továbbjutásról úgy, hogy mindegyik adásban kiesik egy formáció. Azonban minden adásban egy zsűritagnak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc csapatát megmentse a kieséstől. Az élő döntőben a közönség választhatja ki az évad abszolút győztesét a három legjobb formáció közül - mondta el Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón Peller Mariann, a Virtuózok licenctulajdonosa hangsúlyozta: az új évad szeretne rámutatni, nem csupán az a fontos, hogy egyénileg megálljuk a helyünket az életben és a zenében, hanem hogy együtt, csapatban is.

Minden formációt a Virtuózok korábbi évadainak egy-egy tehetsége - Szüts Apor, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Bácsy-Schwartz Zoltán, Bencze Máté, Balázs Piri Soma, Ninh Duc Hoang Long és Szabó Vencel - segíti tanácsaival a felkészülésben.

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András, Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely, Liszt-díjas, Érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János, Liszt-és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; valamint Várdai István, Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora.

A Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Batta András a sajtótájékoztatón kiemelte: a zsűri számára a fő szempont a zenészek közötti kommunikáció megítélése lesz. A kamarazenélés legfontosabb kérdése, miként tudják a zenészek saját egyéniségüket úgy hozzáigazítani a többiekéhez, hogy közben meg is őrzik azt, valódi közösségi produkciót és élményt teremtve.

A jó zenei együttműködéshez jó emberi együttműködés kell - mondta Balázs János. Hozzáfűzte: a mai világban meg kell tanulni újra egymással játszani, odafigyelni a másikra, beszélgetni, az önös érdeket háttérbe szorítva rájönni, hogy többen többre megyünk, mint egyedül.

A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám lesz. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, és az M5 kulturális csatorna is ismétli.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049612
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049612
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?