Aktuális

2500-3000 forint a minőségi füstölt hús kilója - Szívsonka lesz a húsvét sztárja

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.04.06.

Az előrelátóak már most elkezdték felmérni az árakat a boltokban és a piacokon. Jól teszik, hiszen pár forint emelkedéssel mindenképp számolni kell még húsvétig.

Forrás: Csányi Kriszta

A vásárlók szinte biztosra veszik, hogy lesz áremelés, az árusok egy része viszont állítja: az árak fixek maradnak az ünnepekig. A budapesti Lehet piac egyik hentese, Kriszti a Borsnak elmondta, hogy az ünnep miatt nem emeltek a tarifákon és nem is terveznek többet kérni a portékájukért.

Nála egy kiló kötözött sonka 2500 forintot kóstál, de máshol akár 3000 forintot is elkérhetnek ugyanezért. Kriszta elmondta: idén ez a húsféle háttérbe szorult, a vevők jobban viszik a szívsonkát, aminek kilója 2500-3000 forint körül szerezhető be. A kolbásznál még mindig a csemege a kedvenc, ezt 2300-3000 forintért vehetjük meg a piacon. 

Nő a paradicsom ára

A zöldségeknél már most igen nagy a különbség. Az egyik vásárló éppen azért ment el a piacra, hogy megtudja, a sok árus közül hol lesz majd érdemes bevásárolni húsvétra.

A paradicsom kilóját 600–1400 forint között vásárolhatjuk meg, és a paprika is ha­sonló árakon mozog. A zöldségesek egyhangúan kijelentették: pár forinttal biztosan emelkedni fog az ár a piaci kereslet-kínálat miatt. Ehhez hozzájön még az időjárás hatása is, ami könnyen megtizedelheti a termést. 

Nagy a különbség

A reteknél találkoztunk az egyik legnagyobb árkülönbséggel. Egy csomóért az egyik helyen 90 fo­rintot kértek, míg a másik bódénál majd’ 200 forintért kínálták. 

– Biztosan fognak még emelkedni az árak, hiszen a nagy bevásárlások csak ezután kezdődnek – magyarázta a Lehet piac egyik árusa, Mi­hály, akinél a szép zöldségek mellett tojást is lehet kapni, méghozzá 36 forintért darabját. A legdrágább tojás 45 forint, de a szabad tartásúért közel 60 forintot is elkérnek. Aki mélyalmosra vágyik, azt is be tudja szerezni, méghozzá darabját 38 forintért. 

A tojás nem drágul

Korábban a szakértők azt mondták, emelkedik a tojás ára a hatalmas kereslet miatt. Most, húsvét előtt két héttel megdőlni látszik ez az elmélet. 

– Nem hi­szem, hogy nagy emelkedés lenne, mivel a tojást rengeteg helyen árulják, ezért hiány biztosan nem lesz húsvétig – mondta Mihály, akinél szintén többtálcányi tojás várta, hogy elvigyék. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya