Aktuális

Slágerfesztiválra készül az Edda tengerentúlon

G. Sz.

Létrehozva: 2019.03.14.

30 éve várnak a kinti magyarok az Edda Művekre, Pataky Attila pedig már tűkön ülve várja, hogy társaival megmutassa, mit tudnak élőben.

Forrás: Vadnai Szabolcs

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének meghívására március végén három koncertet ad Kanadában az Edda zenekar. A négyállomásos észak-amerikai turné első állomása Clevelandben lesz, a frontembert, Pataky Attilát ki is faggattuk a koncertsorozatról.

– Már négy évvel ezelőtt szólóban voltam kinn Kanadában, a kinti magyarság pedig már 25–30 éve várja az Eddát, mint zenekart, így most megtörténik ez a csoda is – mondja a Borsnak az énekes, aki zenekarával együtt már lázban ég, hogy megmutassa tudását a tengerentúlon is.

– Nagyon várom már, hogy induljunk! Két óránál nagyon ritkán játszunk kevesebbet, és valószínűleg Clevelandben, Torontóban, Vancouverben és Calgaryban sem fognak leengedni minket a színpadról – mondja Pataky, aki társaival egyáltalán nem bánkódik azon, hogy csak most sikerül eljutniuk a tengerentúlra.

– Itthoni bulikon is találkoztunk kanadai és amerikai családokkal, akik azt mondták: nagy pechünk, hogy nem oda születtünk, mert a slágereink első hallásra ott maradtak a fülükben, és olyanok is buliztak az Éjjel érkezemre, vagy a Mi vagyunk a rockra, akik egy mukkot sem tudnak magyarul. Hogy mivel készülünk? Harmincnégy lemezünk és 230 dalunk van, de közösen úgy döntöttünk, hogy nem művészkedni me­gyünk hozzájuk, hanem slágerfesztivált kapnak Edda módra – fogadkozik a frontember.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek