Aktuális

Kitakarította Gréta a metrómegállót

P. Zs.

Létrehozva: 2019.03.20.

Éppen csak nem törte ki a bokáját egy fiatal egyetemista, amikor betelt nála a pohár. Egymaga tisztított meg egy fővárosi metróállomást.

Az idióta kihívások után végre feltűnt egy olyan, aminek akár értelme is lehet, ha elterjed. Sokan már belefogtak. Arról szól, hogy fogja magát az ember, és megtisztít egy (köz)területet a szeméttől, azt megörökíti, és felteszi a Facebookra, hogy példát mutasson, és mások is kövessék. Czakó Grétának még erre sem volt szüksége, hogy meggyőzze barátait: szemetet szedni nem ciki, sőt igenis menő dolog.

– Éppen térdműtétre vártam, amikor a mindennapi utamon, Kőbánya-Kispest állomáson majdnem elestem egy üvegben a lépcsőn. Rengeteg szemét volt ott mindig, de most végképp megelégeltem! – mesélte a Borsnak a fiatal lány. – Hazamentem seprűért, zsákokért, és amit tudtam, összeszedtem, egyedül. Szakmai hozzáértés és eszközök nélkül is látványos eredményt értem el körülbelül fél óra alatt – tette hozzá Gréta, aki tegnap ünnepelte 23. születésnapját.

Sokan csodálkoztak az akcióján, mások megköszönték neki, hogy valaki végre seprűt ragadott. A megtisztított lépcső környékéről videót is készített, amit az interneten azóta több mint ezren láttak. Többeket arra késztetett, hogy maguk is megtisztítsanak egy darabka területet a szeméttől.

Húzzon gumikesztyűt!

Vegyen részt az országos nagytakarításban, legyen ön is egy a szorgalmas több százezer emberből! Vasárnapig tart a TeSzedd! nevű akció, aminek lényege, hogy Magyarország 3000 helyszínén lelkes civilek összegyűlnek szemetet szedni. Az ország legnagyobb önkéntes környezetvédelmi megmozdulása már az első napon, hétfőn rekordot döntött: a szelektalok.hu regisztrált önkéntesei több mint 240 ezren voltak. A honlapon a Hol szedjem? menüpont alatt megtalálhatók a helyszínek és az időpontok. A térképen mindennap kék színnel jelölik a területeket, ahol önkénteskedhetünk.

Azóta is sokat jár arra, és azt tapasztalta, hogy az akciója után jobb lett a helyzet, pedig posztjában csak annyit kért: ha már nem szedi fel mindenki, legalább ne dobja el senki a szemetet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715058913
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192818_auto_resized.jpg
life.hu

Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát: az asszonyt hatalmas zúzódásokkal fotózták le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715058913
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715058913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715058913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715058913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?