Aktuális

Top 7 rejtélyes elveszett birodalom

Bors

Létrehozva: 2019.02.10.

7. Brazil-sziget

A középkorban született legenda szerint Írország délnyugati partjainak közelében helyezkedik el, ám ahogy mind pontosabbak lettek a felfedezések, a helye egyre bizonytalanabbá vált. A szigetről azt tartják, sűrű köd takarja, és hétévente csak egyetlen napra látható. Ma már inkább úgy gondolják, a Porcupine-zátonyról van szó, amely valóban létezik, és Írországtól kétszáz kilométerre nyugatra található.

6. Lemuria

Állítólag a tenger nyelte el, s most az Indiai- vagy a Csendes-óceán mélyén fekszik. A lemuriaiak óriási, emberszabású majmokhoz hasonló teremtmények voltak, telepatikus képességekkel. Akadt olyan szerző, aki egyenesen azt állította, az emberiség Lemuriáról származik, amely egykor Hawaiitól a Húsvét-szigetekig és Fidzsiig terjedt. A feltételezések szerint 12 ezer évvel ezelőtt semmisült meg egy hatalmas földrengés során, és a tenger mélyére süllyedt.

5. Cibola

A 16. században spanyol konkvisztádorok kutattak az Arany hét városa után. Az első expedíciót 1539-ben indította Antonio de Mendoza. Egy ferences pap, aki szintén résztvevő volt, azt állította, a távolban megpillantotta Cibola egyik városát, ám nem mert belépni, mert félt, hogy megölik. 1540-ben aztán Francisco Vázquez de Coronado is útnak indult 350 spanyol katonával, de a két éven át tartó kutatás kudarccal végződött.

4. Avalon

A legenda szerint ezen a szigeten készült Artúr király kardja, az Excalibur, és a camlanni csata után ide hozták Artúrt, hogy felépüljön. Egyes elképzelések szerint a király nem halt meg, ma is várja, hogy visszatérhessen népe élére. 1190 óta Avalont Glastonburyvel azonosítják, ahol az apátságban élő szerzetesek állítólag megtalálták az uralkodó maradványait.

3. Agharta

Úgy tartják, hogy a Föld középpontjában található város, amely bonyolult alagútrendszerrel kapcsolódik a bolygó négy sarkához. Lakosai békeszeretőek, akik próbálják ellensúlyozni a felszínen élők természetét. Az ezotéria is hisz Agharta létezésében, eszerint az atlantisziak menekültek el Ázsiába, ahol járatokat építettek a Himalája alá, és türelmesen várják, hogy egyszer ismét felbukkanhassanak és átvehessék az irányítást.

2. Eldorádó

Mikor a spanyol konkvisztádorok a 16. században betörtek Mexikóba, hallottak egy városról, amely színaranyból épült, és egy Eldorádó nevű papkirály volt az uralkodója. Francisco Pizarro borzasztó vérontás árán leigázta Perut és az inkákat. Talált is némi aranyat, ám sok haszna nem származott belőle, mert végül 1541-ben kivégezték. Bár vannak adatok, amelyek alátámaszthatják az aranyváros létezését, megbízható tények nincsenek.

1. Atlantisz

A történetét szinte mindenki ismeri: tíz- ezer évvel ezelőtt egyetlen éjszaka alatt tűnt el a föld színéről Atlantisz szigete egy földrengés és az azt követő szökőár következtében. Számos kutató állítja: valóban létezett, de a pontos helyét máig homály fedi. Van, aki úgy véli, Antilia szigete a bizonyíték, mely a 15. századi portugál térképeken tűnt fel, majd később el. Az ókori filozófus Platón szerint tíz király uralkodott ott, a palotáiban pedig meleg folyóvíz folyt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990511
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990511
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990511
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika