Aktuális

Robotok tanítják majd beszélni a gyerekeket

Bors

Létrehozva: 2019.01.12.

<p>A világ legrangosabb elektronikai rendezvénye idén sem telt el meglepetések nélkül. A korszakalkotó újítások mellett sok értelmetlen is helyet kapott.</p>

Óriási technológiai újításokat, számos vicces, vagy éppen értelmetlen kütyüt mutattak be Las Vegasban, a világ legnagyobb elektronikai és technológiai bemutatóján (CES). 4500 nagyvállalat, számtalan programozó és fejlesztő jelent meg újításával, önvezető járművek, hordható okoseszközök, valóságszimulátorok, robottechnológia egész garmadájával.

Robotkutyus

Egyelőre csak felnőttek játszanak a leg­újabb fejlesztésű robotkutyával, ami reagál a simogatásra is, többféleképpen ugat. Gyerekek milliói követelhetik, akik élő blökit nem kaphatnak.

* * *

Sisakos féklámpa

Életet menthet, ha valaki ilyet hord motorozáshoz. A bukósisakra szerelt féklámpa persze, nem mindent tudó, a figyelmetlen sofőröktől nem véd meg.

* * *

Nevelő robot

A személyi asszisztencia nem ismeretlen az elfoglalt felnőttek számára, erre jó a mobil. Most viszont az egészen kicsik kaptak egy saját kis robotot, amit már egy-évesek is nyomogathatnak: üzenhetnek szüleiknek, felvehetik a hangjukat, és vissza is játszhatják.

* * *

Fülhallgatós karkötő

Sokan fülhallgató nélkül ki sem lépnek az utcára, zenét hallgatnak utazás közben, munkába menet. A csuklóra tekerhető fülest nehezebb is otthon hagyni.

* * *

Zsebfordító

A szótár, ami bármikor kéznél van, egyszerre 80 nyelvet lehet vele zsebre tenni. Egyszerre több nyelvet is képes lefordítani, és beszélgetés közben is tud dolgozni.

* * *

Víz alatti drón

Lassan már a postások munkáját is átveszi, de ki rendel csomagot a víz alá? Sebaj, ha mégis előfordulna a Navatics Mito víz alatti drónja majd kiszállítja.

* * *

Hólyagszkenner

Orvosi eszközöket is mutattak be szép számmal. A hordozható húgyhólyagszkenner olyan eszköz, ami jelez hordozójának, ha el kell végeznie a dolgát. Sok kellemetlenségtől kíméli meg a szenvedőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet