Aktuális

Nagymacskák nyomában barangol a világjáró Balázs

B. B. A.

Létrehozva: 2019.01.26.

<p>15 évig tanított irodalmat az ELTE-BTK-n, ma már író, és szenvedélyének, az adrenalinnak hódol. Szabó Balázs Ákos túlélt két kígyómarást is, és bejárta már a világot.</p>

Január lévén bizonyára még sokaknak szem előtt a bakancslistája, amin szerepelnek az álmaik. Aki olyanokat írt fel, mint játszani a delfinekkel, sétálni Afrikában az oroszlánokkal, mókázni kölyöktigrisekkel, leugrani egy vagy több elképesztően magas szikláról Új-Zélandon, vagy végre megírni azt a regényt, amit már évek óta szeret­ne, az most biztos irigykedik kicsit. Szabó Balázs Ákos ugyanis ezt mind kipipálhatja. Az író folyamatosan keresi a veszélyt, ami sokszor meg is találja. 

– Kétszer mart meg mérges kígyó, egyszer Borneón, egyszer pedig Etiópiában. Egyik esetben sem tudtam, hogy mi fog velem történni. Nem volt mit tennem, meg kellett ölnöm az állatot, és azzal együtt kellett a legközelebbi kórházba mennem, mert csak így tudták az orvosok, hogy mi mart meg. Visszagondolva életem legjobb eseményei közé tartoznak ezek az élmények, de az adott pillanatban meglehetősen traumatikus volt, mert nem tudtam, hogy mennyi időm van hátra – mesélte hihetetlen történetét a Borsnak Ba­lázs, akinek nem a kígyómarás az egyetlen elképesztő élménye. Egyszer például eltévedt Nepálban a Himalája régióban, de olyan is volt, hogy könnyűbúvárkodás közben egy áramlat úgy elvitte, hogy majdnem megfulladt.

– Én már hároméves koromban is oroszlánt szerettem volna karácsonyra. Egyszer csak nyakamba vettem a világot, és felkerestem olyan helyeket, ahol nagy­macskákat lehet simogatni. Elmentem olyan menhelyekre Afrikába, Indiába, Dél-Amerikába, ahol valóra válthattam az álmaimat. Fotóztam őket, játszottam velük – árulta el. Az egykori irodalomtanár már nem tanítana egyetemen, a regények szerinte éppannyira tudnak tanítani, mint egy-egy óra, épp ezért ír. Könyvével a többi között a tanítás a célja, valamint az, hogy az olvasók még jobban megszeressék az állatokat.     

Állatot választott főhősnek

Balázs első regénye nemrég jelent meg, Vágytól Girhes címmel. A könyv főszereplője egy szurikáta, amelynek hasonló szerepe van, mint a rókának A kis hercegben. Aki felnőttmesekönyvre számít, téved. Ez annál sokkal több. – A könyv szőnyeg alá söpört, súlyos tabutémákat – úgy, mint menhelyi kutyák, testi-lelki fogyatékkal élők, idős emberek, kiszolgáltatott örömlányok – vesz célba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?