Aktuális

Lopott vadhússal üzletelt egy vadászmester Füzesgyarmaton

Police.hu

Létrehozva: 2019.01.17.

Egy dám bikát és két őzet adott el egy vadfelvásárlónak egy vadászmester Füzesgyarmaton. Az állatokat egy bejelentett vadászaton lőtték ki, de nem szállították be a vadásztársasághoz, hanem a vadászmester sajátjaként rendelkezett velük. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte – adott hírt róla a rendőrség honlapja.

Hét állati tetemet találtak egy kisteherautó rakterében a Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2018. október 22-én, Füzesgyarmaton. A járművet egy békéscsabai férfi vezette és elmondta, hogy a vadakat a helyi vadásztársaság megbízásából szállítja. A társaság fővadásza viszont azt állította, hogy négy állatot pakoltak fel a kocsira, ezekről szállítólevél is készült.

Az igazoltatott férfi végül elismerte, hogy a másik három állatot egyik ismerősétől, egy vadászmestertől vásárolta. Tudta, hogy a dám és a két őz lopottak, ennek ellenére átvette azokat és fizetett értük. Ezután már a vadászmester sem tagadta, hogy megkárosította a vadásztársaságot. Egy német férfival vadászott, többször is kimentek területre, ezeket az alkalmakat a vadászmester mindig be is jelentette. Az utolsó alkalommal több vadat ejtettek el, nem tudták egy fuvarral beszállítani az állatokat a vadásztársasághoz.

A dám bikáért és a két őzért később ő ment vissza, de nem adta le a tetemeket, hanem hazavitte azokat. Korábban kilőtt és megnyúzott állatok nála maradt krotáliáit tette rájuk és alacsony áron mindhármat eladta ismerősének. A vadászmester ellen lopás, a tőle vásárló férfi ellen pedig orgazdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Szeghalmi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. január 16-án átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076019
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195881_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076019
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195493_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076019
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?