Aktuális

Egy kisember harca a milliárdos vállalkozó ellen 8. rész

Bors

Létrehozva: 2019.01.30.

Valaha csak könyvcézárként emlegették az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót, akinek családi cégei mintegy tízmillárd forinttal tartoznak aköltségvetésnek és az üzletfeleinek. Ez a csalás az évszázad legrejtélyesebb bűnügye – véli Stotz Gyula, aki a könyvcézár barátja és tanácsadója volt.

Stotz Gyula igazságügyi szakértő szerint nem véletlen, hogy akönyvcézárt sorra elhagyták a közeli munkatársai. Amikor beleláttak az üzletember és családja tulajdonában lévő, nagy bajba került cégbirodalom üzleti ügyeibe, leléptek.

„Ahogy magam is tettem – emlékezett a történtekre Stotz Gyula. – Hiába próbáltam segíteni előbb én, aztán Somogyi Ferenc felszámoló, vagy Kulcsár Edit, akadályokba ütköztünk. Ez az akadály maga a könyvcézár volt. 

Edit például több, mint két évig dolgozott a szerződése szerint pénzügyi menedzserként, a végén valójában pénzügyi vezetőként látta el a feladatát. Naponta találkozott szabálytalanságokkal, honnan, hová vándoroltak a pénzek. Az erről szóló perdöntő bizonyítékokat becsatolták a bíróságra. Edit gyakran veszekedett a cég pénztárosával, de ő mindig azzal védekezett, hogy akönyvcézár utasításait hajtotta végre.”

A szakértő elmondta, Edittől tudja, hogy rendszeresen kellett részt vennie olyan utalások előkészítésében, melyek gazdasági tartalmáról nem volt módja meggyőződni, nem látott hozzá utólag sem számviteli bizonylatokat, vagy éppen olyanok voltak, amikről egyértelmű volt, hogy nem valósak.

„Hiába szóltam a könyvcézárnak, hogy ez szabálytalan, meg se akarta hallani.Tettei következményei ellen pedig jogásztestőrséggel próbálja védeni magát, ezzel irdatlan munkát adva a hatóságnak.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979113
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979113
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat