Aktuális

Elítélte a bíróság a szlovák bűnbanda tagjait, akik milliókat loptak az idősek otthonából

Bors

Létrehozva: 2018.12.28.

Összesen 84 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 273 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy öttagú szlovák bűnbanda tagjai ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség, a Békéscsabai Járásbíróság több év börtönbüntetésre ítélte őket - olvasható a Békés Megyei Főügyészség pénteki közleményében.

A szlovák állampolgárokból - négy férfiből és egy nőből - álló banda tagjai az elmúlt év tavaszától késő őszig 50 különböző magyarországi helyszínre, zömében idősek otthonába vagy szeretetotthonba tört be.

A banda vezetője interneten nézte ki a célpontokat, majd a bandatagok kifejezetten a betörések végrehajtása érdekében utaztak Magyarországra. Békés megyében Békéscsabán, Kondoroson, Körösladányban, Csabacsűdön és Vésztőn törtek be szociális intézményekbe, de az ország egész területén garázdálkodtak. Egyes helyszínekről többszázezres, néhol többmilliós fogással távoztak.

A banda három tagját 2017. november 27-én Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, további két tagját pedig európai elfogatóparancs alapján Szlovákiában állították elő a szlovák szervek és adták át a magyar hatóságoknak.

A Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet mind az öt vádlottal szemben, tárgyalást nem tartott. A bűnbanda vezetőjét 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, míg további három társa 3 év 4 hónap, 2 év 4 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. Hat évre kiutasították őket Magyarországról és 6 évre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától. A banda női tagja 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette a bíróság.

MTI

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák