Aktuális

Cunami pusztított Indonéziában, rengeteg halott, több sérült

Bors, MTI

Létrehozva: 2018.12.23.

Szökőár pusztított Indonézia nyugati részén, a legújabb adatok szerint 222 halott és 843 sérült van<br />  – írja a <a href="https://www.bbc.com/news/world-asia-46663158" target="_blank">BBC</a>. Emellett legalább 20-an eltűntek, és sok épületben hatalmas károk keletkeztek – közölte az indonéziai katasztrófavédelem. A hatóságok szerint félő, hogy az áldozatok száma nőni fog.

A cunami helyi idő szerint szombat este fél tíz körül keletkezett a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében, Banten és Lampung tartományokat érintette. Az áldozatok többsége belföldi turista.

Sutopo Purwo Nugroho, a katasztrófavédelem szóvivője közölte: a szökőárt vélhetően a szorosban lévő Krakatau vulkán kitörése, és az azt követő víz alatti földcsuszamlás váltotta ki. A cunami erejéhez a telihold miatti dagály is hozzájárulhatott – jegyezték meg katasztrófavédelmi tisztviselők. 

Drámai felvételek készültek azokról a percekről is, amikor a cunami betört egy koncert helyszínére, elmosva a színpadon álló zenekart és a közönséget is.

Két hullám volt– mondta a helyszínen tartózkodó norvég vulkán fotós. A férfi elmondta, hogy a történtek előtt is érezhető volt, hogy valami történni fog, némi vulkáni aktivitás észlelhető volt aznap is, de ezután semmi nem történt. Később azonban igen, megjelent az első hullám, ami elől a fotós még el tudott futni, a BBC-nek elmondta, ez nem volt még olyan erős, így visszajutott a hotelben alvó családjához, akikkel együtt tovább menekültek egy magasabb pontra, mert a második hullám viszont már olyan erővel bírt, hogy házakat rongált meg, az utakon lévő autókat mosott el.

Természeti katasztrófák

Indonéziában legutóbb szeptemberben pusztított természeti katasztrófa: Celebesz szigetét rázta meg egy 7,5-ös erősségű földrengés, az azt követő szökőár következtében több mint 2 ezren haltak meg és mintegy 4600-an szenvedtek sérüléseket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715050510
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?