Aktuális

Lyukra futott a Soros-egyetem, nem jött be a trükközés

Bors

Létrehozva: 2018.11.08.

Megerősítette a Magyar Idők által közölteket az amerikai CEU fiktív voltáról a Soros-egyetem rektorhelyettese. Enyedi Zsolt elismerte, hogy nem rendelkeznek anyaintézménnyel az Egyesült Államokban, és az egyetlen kinti képzésük oklevelet, s nem diplomát ad.

Enyedi Zsolt, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese saját szavaival ismerte el a Magyar Időknek, hogy a CEU és a Bard College (BC) közötti együttműködési megállapodás keretében indított képzés az egyenlőtlenségek kutatásáról nem mesterképzés, hanem oklevelet adó szakirányú továbbképzés. Később e-mailben hozzátoldotta a posztgraduális szót is. A rektorhelyettes szavaiból világosan kiderül, hogy életszerűtlenek e „szakra” (vagy inkább tanfolyamra?) történő jelentkezés feltételei. Mint mondta, az amerikai CEU-s képzésre csak azok iratkozhatnak be, akik CEU- vagy BC-diplomával rendelkeznek, ám emellett még fennáll a hallgatói jogviszonyuk a két egyetem valamelyikén. Más szavakkal: nem elegendő feltétel a diploma, hanem egy másik – valóban posztgraduális – képzésben részt vevő hallgatók jelentkezhetnek csak az amerikai CEU szakára. A felvételen Janet Stetson éppen azért említi az Erasmushoz hasonló Study Abroad programot, mert nincs tudomása posztgraduálisnak minősülő CEU-s egyetemi képzésről az Egyesült Államokban.

Enyedi Facebook-oldalán legutóbb azt hangoztatta: átküldte a Magyar Időknek a New York oktatási hivatala igazgatójának hivatalos levelét, amiben leszögezi, hogy a Bard College-dzsal való együttműködés keretében, valamint attól függetlenül New York városában, felsőfokú oktatást végeznek New York államban. A New York-i mesterképzés – amelyről a lap korábban beszámolt, – szintén nem teljesíti a magyar felsőoktatási törvény kritériumait, hiszen Enyedi Zsolt tájékoztatása szerint abban a városban sem rendelkezik a CEU anyaintézménnyel, mindössze részlegesen kihelyezett, túlnyomórészt Budapesten zajló fiókképzést folytatnak.

A rektorhelyettes megjegyezte, hogy a felvételen beszélő Janet Stetson, aki a Bard College Mesterképzésért Felelős Tanulmányi Osztály vezetője, személyesen nem foglalkozik a CEU programjával. A tanulmányi osztály vezetőjeként azonban Stetson ismeri a két egyetem Amerikában futó programjait, és hangsúlyozta, hogy az USA-ban nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem.

Filippov Gábor politológus Facebook-oldalán azt írta, hogy a Bard tanulmányi osztályvezetője nem a CEU saját New York állambeli képzéséről beszél, hanem a CEU bardosoknak nyújtott kurzusairól, tehát „a CEU és a Bard oktatási együttműködéséről”. Nem is állt több a Magyar Idők szándékában, mint bemutatni ennek a megállapodásnak az ürességét. Filippov azt, hogy a Bard hallgatói nem tudnak CEU-s posztgraduális diplomát szerezni, úgy kommentálja, hogy „miért is tudnának?”, ám ez is az együttműködési megállapodás hiányos voltára utal.

A Soros-egyetem tavaly szeptemberben kötött együttműködési megállapodást az amerikai Bard College-dzsal, ezzel próbálták biztosítani magyarországi működésüket. A felsőoktatási törvény tavalyi módosítása előírja, hogy a hazánkban működő külföldi egyetemek csak akkor adhatnak ki külföldi diplomát, ha a származási országukban rendelkeznek anyaintézménnyel. A CEU máig nem felelt meg a fenti kritériumoknak, ám Kovács Zoltán kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is leszögezte, hogy a Közép-európai Egyetem működését semmi nem veszélyezteti, az integráns része a magyar felsőoktatásnak.

Az amerikaiak buktatták le a CEU-t – Hanganyaggal!

Nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen – derül ki egy a Magyar Idők birtokába került felvételből. Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese a Magyar Időket arról tájékoztatta: mindössze oklevél szerezhető az egyetlen „szakon”, amelyet a CEU a tengerentúli intézménnyel együttműködve hozott létre. A Soros-egyetem így továbbra sem felel meg a felsőoktatási törvénynek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080810
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080810
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080810
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080810
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080810
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?