Aktuális

Kiderült az igazság a bálványozott modellről, darabokra szedték saját rajongói

Bors

Létrehozva: 2018.11.27.

Emma Hallberg úgy tűnik, az egész világot átverte, noha állítja, nem szándékosan okozott csalódást rajongóinak.

A 19 éves svéd szépségre akkor figyeltek fel, amikor az Instagramon elkezdte megosztani hihetetlenül ügyes sminkelési és öltözködési technikáit. A 244 ezer követővel rendelkező influencerről a napokban azonban sokkoló fotók kerültek nyilvánosságra.

Míg eddig mindenki azt hitte róla, hogy félvér, kiderült, hogy valójában szándékosan sminkelte bőrét sötétebb árnyalatúra, mint amilyen valójában, és göndörítette be haját. Sokan vádolják, hogy ezt azért tette, mert így akart több követőre szert tenni, hiszen az egzotikus szépségek jobban vonzzák az embereket.

Hallberg tagadja ezeket a vádakat, és az Instagramon próbálta megmagyarázni a szerinte hatalmas félreértést. Kiemelt bejegyzésében arról írt, hogy nem azért készített magáról ilyen képeket, hogy átverjen mindenkit, csupán sminktudását szerette volna ezzel is csillogtatni. Bőre nagyon fogékony a napfényre, de mivel rengeteg alapozót használ, hogy elfedje az arcán éktelenkedő pattanásokat, ezért ott jóval világosabbnak tűnik, mint teste többi pontján. Később arra is kitért, hogy az emberek nem a bőrszíne, hanem a tehetsége miatt kezdték el őt követni, végül pedig megköszönte a támogatást azoknak, akik az elmúlt napokban is mellette álltak.

Az még kérdéses, hogy ez a magyarázat csillapította-e a kedélyeket, vagy végleg elfordulnak tőle rajongói az eset után.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715026214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715026214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715026214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?