Aktuális

A tudomány megmondta, hogy a korai karácsonyozók boldogabbak

Bors

Létrehozva: 2018.11.05.

Egy kis részünk jól tudja, hogy a karácsony valójában nem is arról a néhány ünnepnapról szól, sokkal inkább a körülötte lévő hangulatról, és az azt előidéző dolgokról. A karácsonyi zenék, a családi filmek, a lakásdekoráció, a konyha körüli sürgés-forgás mind tesznek róla, hogy olyan hangulatba kerüljünk, amilyenbe máskor sosem.

Mint kiderült, ennek a hangulatnak a korai érkezése boldoggá teszi az embereket. Egy Steve McKeown nevű pszichoanalitikus megállapította, hogy akik az átlagosnál hamarabb kerülnek az ünnepi hangulatba, alapvetően izgalmasabbnak tartják az életüket, amitől boldogabbak is lesznek. McKeown azt is mondja, hogy ilyenkor a nosztalgiázás is szerepet játszik a kedélyállapotunkban, pontosabban a gyerekkori emlékeink elevenednek fel – azok a napok, amikor még nem kellett dolgoznunk, nem voltak számláink, sem kötelezettségeink vagy az életünk körüli drámák, egyszóval amikor még minden jó volt.

– Habár sokan okkal kezdenek el idő előtt karácsonyozni, rendszerint nosztalgikus okok állnak a tény mögött, hogy valamiféle varázslatot engedjenek szabadjára annak érdekében, a múlt szomorúságait elengedjék. Egy stresszel és szorongással tele világban az emberek igyekeznek olyan dolgokkal azonosulni, ami boldoggá teszi őket: a karácsonyi dekorációk pedig pont ezeket a boldogságot előidéző gyermeki érzéseket hozzák felszínre – mondta McKeown az Uniladnek.

A szakértő hozzátette, hogy a karácsonyi hangulat miatt egyes családi emlékek is a felszínre törhetnek, jobb esetben azon szeretteink emléke, akik már nem lehetnek velünk.

– Valójában ez egy keserédes érzés. Az ünneplés emlékeztetőül szolgál azok számára, akik elveszítették szeretteiket, mások arra koncentrálnak, milyen érzés volt hinni a Mikulásban – magyarázta a szakértő.

McKeown szerint azonban még több lakozik a témában. Kapcsolódó kutatások során kiderült, hogy azok az emberek, akik látványosabban díszítik fel házukat, barátságosabbak és összetartóbbak a szomszédjaikhoz képest.

A tanulság tehát, hogy lassan elkezdhetjük begyűjteni a karácsonyi filmeket, összeválogatni zenei lejátszási listákat, illetve előkereshetjük a tavalyi dekorációkat, hogy minél hamarabb megérkezzen az a bizonyos érzés!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109011
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197341_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109011
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109011
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos