Aktuális

Magyar gömbrágót fújnak a brazilok is

B. B. A.

Létrehozva: 2018.10.15.

Ki ne emlékezne a legendás golyórágóra? Évente 200 millió darabot gyártanak belőle ma is Szabadszálláson.

Golyórágóként emlegetjük ma is a színes, egy sorba csomagolt édességet, amit Magyarországon egyedül Szabadszálláson gyártanak. Ahogy a 70-es években, ma is egyik egyedisége, hogy a csomagolásnak köszönhetően a szülő be tudja osztani, egy nap mennyit kaphat belőle a gyerek. Brazíliá­tól kezdve Amerikán át egészen Irakig. Csak a méret és a csomagolás színe változik, az íz mindenütt egységes.

De hogyan készül?

– Ma már új gumibázissal gyártjuk ezeket a rágókat, a retró termékeket is illik olykor kicsit felfrissíteni – avatja be lapunkat Sánta Sándor, a Chocco Garden Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

A gömbrágó alapvetően nem magyar találmány, a német Hitschler cégtől, vagyis a legjobbtól tanultuk meg a gyártás módját.    

Haladnak a korral

Savanyú rágó, drazsérágó vagy éppen sült krumpli rágó? Nincs vásárlói igény, amit a gyárban ne tudnának teljesíteni. De a rágók mellett ma már szaloncukor, bonbon, drazsé is készül itt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959910
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959910
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák