Aktuális

Bálint túlélte a pénztárcaevést

R.K.

Létrehozva: 2018.10.31.

Ilyet még nem láttak a Pécsi Állatkertben: Bálint, a víziló megette az egyik látogató pénztárcáját. A gondozóknak 12 óra alatt kellett cselekedniük, hogy az állat ne haljon bele.

Meghökkentő történetet árult el a Pécsi Állatkert. Idén nyáron életbevágó problémával kellett szembenézniük. A Bálint nevű, 24 éves, nagyjából három és fél tonnás nílusi víziló medencéjébe véletlenül beleesett egy kislány zöld mű­anyag pénztárcája, amelyben 400 forint apró volt. A víziló azonnal ráreppent, és egyben lenyelte. A történteket többen is látták a látogatók közül, és rögvest jelentették az állatkert személyzetének.

– Kissé pánikba estünk, ugyanis a vízilovak vastagbele a testük méretéhez ké­pest meglehetősen kicsi – kezdte a Borsnak a kert szakmai igazgatóhelyettese, Andricz Bertold.

Teniszlabda végzett vele

Szörnyű módon pusztult el 2014 nyarán a frankfurti állatkert egyik vízilova. A 39 esztendős, Maikel nevű állat medencéjébe egy teniszlabdát dobtak, és ő azt – Bálinthoz hasonlóan – megette. Rajta azonban nem tudtak segíteni, elzáródott a bele és valóságos kínhalált halt.

– Tizenkét óra alatt megemészti a gyomruk a tartalmát, így gyorsan kellett cselekedni. Némi konzultáció után arra a következtetésre jutottunk, hogy nem altatjuk el, mert az rendkívül kockázatos és költséges lett volna. Egy gondozó segítségével annyi paraffinolajat itattunk meg vele, amennyit csak tudtunk – emlékezett vissza az igazgató. Mivel a folyadék erősen vízhajtó hatású, ab­ban bíztak, hogy az olaj segítségével az ürülékkel együtt távozik a testéből a pénztárca is. Az állatkert dolgozói felkutatták Pécset és környékét ricinusolajért, mivel nagy mennyiségre volt szükségük. Végül tizenhét litert sikerült beszerezniük. A szer szerencsére meg is tette a hatását, négy nap múlva „előkerült” a tárca. Az egyetlen pech, hogy a vízilovak, ha tehetik, a vízbe ürítenek, nagyjából egy ta­licskányit, ezért nem lehetett túl könnyű megtalálni. A meglepően jó állapotban lé­vő pénztárcát si­került kihalászni, az állatkert pedig megtartotta ereklyeként.

– Bálintról tudni kell, hogy párjával, Ágnessel él az állatkertünkben. Az ő gyermekük Buborék, aki Csehországban igazi sztárrá vált. Bálintot szükséges volt ivartalanítani, mert Európa állatkertjeiben túl sok a hím víziló. Őt azonban ez cseppet sem zavarja, ugyanúgy párosodni akar Ágnessel, aki nem mindig örül ennek – mesélte nevetve Bertold. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190993_auto_resized.jpg
origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat