Aktuális

15 millió lett a CSOK-hitel felső határa - Egy- és kétgyermekes családok is kaphatnak

Bors

Létrehozva: 2018.10.27.

Egyre egyszerűbben lehet Családi Otthonteremtési Kedvezményhez jutni. Nem csak a háromgyermekeseknek jár a támogatás, és fel lehet venni használt lakásra is. Erről Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a Borsnak.

Forrás: MTI

2015. július 1-től a CSOK-ot többször is módosították, most éppen hogyan?

Ismételten bővül, megnyitjuk a kétgyermekesek előtt is a hitelfelvétel lehetőségét, amelyre eddig nem volt mód. Nem csak azok vehetnek fel támogatott hitelt, akiknek van két gyerekük, hanem azok is, akik vállalnak. Akik úgy döntenek, hogy majd kettőt szeretnének, vagy egy gyermekük már van, és még szeretnének egyet, felvehetnek tízmillió forintos hitelt, ami garantáltan három százalék alatti kamatozású. Ez igen kedvező konstrukció, nagyságrendileg havi ötvenezer forintos törlesztőrészletet jelent.

Ezzel párhuzamosan a nagycsaládosoknál felemeljük a hitel összegét tizenöt millió forintra. Nagyobb lesz a mozgásterük azzal, hogy ilyen kedvező hitelt tudnak felvenni a CSOK-hoz. Eddig tízből majd kilenc nagycsaládnál a CSOK mellé fölvették ezt a hitelt, ennyire  népszerű volt. Azért is nyitottunk a kétgyermekesek irányába, hogy ők is kedvező hitelhez juthassanak. Garantáljuk a három százalék alatti kamatot, nem lehet vele rosszul járni, nem tudnak úgy módosulni a feltételek.

Mit jelent, hogy „komoly üzenet” az egygyermekes családoknak?

Az egy és a kétgyermekeseknek is. Eddig úgy érezhették, hogy kapnak az új lakásvásárláshoz, vagy építéshez 2.6 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Ha e mellé nem tud felvenni hitelt, akkor ez kevés az induláshoz. De ha kap hozzá tízmillió forintos hitelt is, akkor a támogatást felhasználhatja további önrészként, és ha valamit még hozzá is kell tenni, akkor ez komolyabb lehetőség, mint a jelenlegi.

És ehhez nem kell gyereket felmutatni?

Nem! Ha egy fiatal házaspár mondjuk hat éven belül szeretne vállalni két gyereket, nekik már ez a lehetőség fennáll. Fel tudják venni ezt a hitelt és a támogatást megkapják hozzá, ha megtalálták azt  a lakást, ahol családot alapítanak. Úgy tapasztaltam, örülnek ennek, mert hármat kevesebben mernek vállalni, de kettőt többen, és ezzel nekik is bővül a lehetőség a támogatásra. Az albérletárakhoz képest, az ötvenezer forint havonta - ami lehet kevesebb is - nem olyan kezelhetetlen. Az albérlet ára jóval nagyobb, és abból nem lesz saját lakás. Ehhez képest, ha a törlesztő részletet fizeti havonta, huszonöt éves futamidővel, alacsony törlesztőrészlettel, akkor az az övé lesz.

Ma már könnyebb hozzájutni? Az elején túl sok minden kellett.

Elismerem, amikor három éve elindult a CSOK, be akartuk biztosítani, hogy ne lehessen visszaélni vele, ezért kértünk sokféle papírt. De egyszerűsítettük, alap esetben már csak négy-öt olyan papír kell, mint a személyi, lakcímkártya, adásvételi szerződés, és egy nyilatkozat. Nem kell óriási paksaméta. Keressék meg azt a bankot, ahol a legpozitívabban állnak az ügyfélhez, köztük is verseny van.

Az eddigi eredmények?

Biztatóak, a szeptemberi adatok szerint, 90 ezer család vett igénybe támogatást a CSOK-on keresztül, az 360 ezer ember. Ez azt jelenti, több mint 250 milliárd forintot fordítottunk erre a célra. Ehhez hozzájön  a kamattámogatott hitel, az áfa visszatérítés. Aki építkezik, gyűjtögeti a számlákat, ezeknek az áfa tartalmát vissza tudja igényelni öt millió forintig. Ez mindenkire vonatkozik, az egy gyermekesekre is. Ha maradunk annál a példánál, hogy 2.6 millió forintot kap az építkezéshez, amit sosem kell visszafizetni, ha vállal két gyereket, plusz öt millió forintot visszaigényel az áfából, megkapja a tízmillió forintos hitelt, akkor már 17.6 millió forinttal van beljebb, ha építkezik. Az nem kevés.

Miért nincs használt lakásra?

Van használt lakásra támogatás, csak nem ugyanannyi az összege. Mindenkit arra biztatok, akárhová költözik, akármilyen lakásba, érdeklődjön, hogy tudja igénybe venni az otthonteremtési támogatást. Ha terveznek gyereket, akkor mindenféle élethelyzetben jár a CSOK. Már az sem akadály, ha van másik ingatlan. Egy komoly feltétel van, azt a lakást kell megvenni, amiben élni szeretnének, vagy azt kell felépíteni. Sokféle élethelyzetben van segítség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya