Aktuális

Újra beveszi a mozikat a Macskafogó

F. Zs., kbv, K. K.

Létrehozva: 2018.09.06.

<p>Mehetünk vissza a balettba ugrálni!</p>

Szeptember 3-tól visszatér a hazai mo­zikba az 1986-ban készült kultikus, egész estés rajzfilm régi, de mégis megújult formában. Ternovszky Béla rendező és Nepp József forgatókönyvíró alkotása már az első bemutatót követően elsöprő sikert aratott, a né­zők lelkesedése pedig mit sem változott az elmúlt harminc év­ben. 

A Pannónia Filmstúdióban készült kópia a három évtized alatt erősen megkopott, ezt újították fel most, hogy a hagyományos technikával készült animáció és a zseniális hangok örökre megmaradjanak. A Macskafogó szereplőinek a magyar színjátszás akkori legnagyobbjai adták a hangjukat, Mr Teufel, vagyis Benedek Miklós egyik kedvenc alakításaként tartja számon a gonosz főmacskát.

– Hallottam, hogy újra bemutatják a filmet, de a premier előtti vetítésen sajnos nem tudok ott lenni – mondja a Borsnak Benedek. – Persze mindenképpen pótolom majd a mozizást, a Macskafogó szinkronizálása volt az egyik kedvenc munkám. Kíváncsian várom, milyen érzés lesz majd a nosztalgiázás. 

Bodrogi Gyula is lelkesen várja az újabb bemutatót, a Kossuth-díjas művész annak idején a dél-amerikai vámpír denevérek bandafőnökét alakította a filmben. 

– Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora sikert arat a Macskafogó. Maxipocakot szinkronizáltam, haláli fazon volt – mondta Bodrogi. 

Aranyköpések

Teufel: Mehet, Safranek. És üdvözlöm a kedves feleségét!

Safranek: Köszönöm, uram, de már egy éve önnel él!

* * *

Bob Poljakoff: Tudja, mit mondott Julius Caesar?

Edlington: Az a fickó, aki a műlábában csempészte a heroint?

Bob Poljakoff: Az.

* * *

Billy: Én vezettem, azt mond meg! Én vezettem?!

Az örök vadászmezőkről figyelnek

A harminckét éve készült film eredeti hangjai közül többen már nem érhették meg a megújulást. A főszereplő kémegeret, Nick Grabowskyt alakító Sinkó László három éve távozott, a főnökét, Bob Poljakoffot megformáló Kállai Ferenc pedig már 2010 óta nincs köztünk. A főmacska, Gattó hangját adó Körmendi Jánostól tíz éve búcsúztunk. De nincs már velünk a Pedrót szinkronizáló Horváth Gyula és a Csino-szannak hangot adó Pap Vera sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák