Aktuális

Mint a mesében: ikerlányokat vesznek el az ikersrácok - mindent együtt tervez a négy fiatal

Bors

Létrehozva: 2018.08.01.

Ugyanannyi idősek, az első randijuk is egy napon volt. Csupán egy nap különbséggel az esküvőjüket is egyszerre tervezik, és a jövőjüket is ugyanabban a házban képzelik el az ikerpárral házasodó ikerpárok.

A 24 éves michigani fiú ikerpár hamarosan frigyre lép a szintén 24 éves lány ikerpárral. Kassie Bevier és Nick Lewan négy évvel ezelőtt először a Grand Valley Állami Egyetem diákjaiként találkoztak egymással. Első randijukra mindketten magukkal hozták ikerestvéreiket is - Krissie-t és Zacket akkor mutatták be egymásnak, akik röviddel ezután ugyancsak elkezdtek randizni egymással.

Közzétette: Zack Lewan – 2016. június 1., szerda

Az ikrek, Zack és Nick, akárcsak Krissie és Kassie, születésük óta nagyon közel állnak egymáshoz, így az eljegyzést is ugyanarra a napra szervezték. Mindkét fiú a múlt évi családi nyaralás idején, a Dearbornban lévő Henry Ford múzeumban kérte meg a párja kezét.

– Néha hihetetlennek tűnik a számomra, hogyan történhetett mindez – nyilatkozta Nick az ikerszerelem kapcsán.

A párok azt mondják, mindent együtt csinálnak, a házasodást is beleértve. Zack Lewan és menyasszonya, Krissie Bevier augusztus 3-án, Nick Lewan és menyasszonya, Kassie Bevier augusztus 4-én, egy nap különbséggel házasodnak össze. Szombat éjszaka a párok osztoznak az esküvői fogadáson, de mivel a vendéglistájuk szinte egyforma, a szertartásokat egy nap eltéréssel tartják.

Közzétette: Zack Lewan – 2017. július 22., szombat

– Fontos volt a számunkra, hogy mindenkinek legyen saját esküvői dátuma, mert ikrekként soha semmi sem egyedül a miénk – magyarázta Krissie.

Az ikerpárok nászútjukból néhány napot egymástól külön töltenek. Mindannyian négy napra Floridába utaznak, ezt az időt az ifjú házaspárok kettesben töltik. Majd a néhány napos, a Disney Worldbe tervezett kikapcsolódásra már együtt mennek - írja a DailyMail.

Utazásukról hazatérve ugyanabba a két hálószobás lakásba költöznek be, és a jövőjüket is együtt képzelik el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188676_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási fordulat: Ukrajna elveszítheti legfontosabb szövetségesét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970708
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970708
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák