Aktuális

Mama ne csináld, meg fog ölni téged is! – hiába figyelmeztette szerelmes anyját a lány

Bors

Létrehozva: 2018.08.30.

Van olyan, amikor az ember annyira vakon szerelmes, – miután annyira régen vágyott boldogságra, – hogy a közelgő veszéllyel kapcsolatos minden figyelmeztetést elenged a füle mellett. Egyszerűen nem akarja tudomásul venni, hogy most az élete forog kockán.

A gyilkos pedig újra lesújtott, miután kiengedték a börtönből. A szerencsétlen asszony esélyt akart a férfinak adni. Így utólag elmondhatjuk, súlyos hibát követett el.

Janet Scott (51) kapcsolatba került Simon Mellors-szal (56), aki frissen szabadult. A férfi 1999-ben ölte meg előző partnerét Pearl Black-t. Elítélését követően 13 évet töltött el a rács mögött. 

A hat gyermekes asszony 2017 márciusában találkozott a férfival, aki először elhallgatta múltját. Megismerkedésük után nyolc héttel azután bevallotta a nőnek sötét múltját és megmutatta neki a róla szóló cikkeket is az interneten.

– Mama túlságosan szerelmes volt és azt gondolta biztonságban van, mert olyan érzelmesen eljátszotta a férfi a vallomását. Nekem is jóval később mondta el, hogy tulajdonképpen ki is az ő új partnere. Amikor elküldte nekem anyám a férfiról szóló cikkeket, megnéztem online. Hisztérikusan felhívtam és azt ordítottam: Anya ne csináljad! Téges is megöl majd! Az anyám azonban nagyon mélyen szerelmes volt, és Mellorsnak akart egy esélyt adni – emlékezett vissza a nő lánya, Amelia Karnstein (20), aki tíz hónapon keresztül ült az asztalnál szemben a gyilkossal a közös családi vacsorákon.

A lánya figyelmeztetése ellenére a nő a férfival maradt, aki egy hónappal később, idén január 29-én leszúrta anyját, a család nottinghamshire-i otthonánál, majd keresztülhajtott rajta a gépkocsijával. A gyilkos ezután az igazságszolgáltatást megelőzve saját magával is végzett.

A pár a tavalyi Karácsonyt és az Új Évet még együtt töltötte, majd a nő szakított a férfival. A szakítás után Mellors elkezdte követni a családanyát a munkába menet, aki jelentette a rendőrségi pártfogó felé a férfi viselkedését, majd röviddel utána a gyilkos végzett vele.

A lány válaszokat vár a brit igazságügyi minisztériumtól, miért nem védték meg őket jobban a férfitól.

– Mindenkit manipulált maga körül, különösen az anyámat. Az anyám volt a legkedvesebb, legszerethetőbb, legmegbocsátóbb ember, akit ismertem. Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént velünk – közölte Amelia.

– Semmi sem hozhatja őt vissza, de mindennap megemlékezünk róla kedves szavakkal a családban és nem engedjük, hogy a szörnyetegé legyen az utolsó nevetés – fűzte hozzá az áldozat lánya – adott hírt róla a Daily Mail.

Daughter warned mother who hooked up with murderer he would kill her

Convicted killer didn't tell his girlfriend he has murdered ex-partner after release He eventually told her, then stalked and murdered her too, before taking his life Second victim's daughter has now told how she urged her mother to leave him Family are asking Ministry of Justice why more wasn't done to protect her The daughter of a woman murdered by her double killer ex-boyfriend has told how she warned her mother he was a menace.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715029811
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715029811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715029811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?