Aktuális

Lecsófesztiválon gyilkolt Sándor

G. J.

Létrehozva: 2018.08.13.

Forrás: Police.hu

Egy régóta húzódó családi vita állhatott a hátterében a szombat éjjeli gyilkosságnak. A rendőrség közlése szerint este kilenc körül a Pest megyei Káván tartott rendezvényen egy 49 éves férfi olyan súlyosan megsebesített egy másikat, hogy éle­tét vesztette. A Bors megtudta, hogy a két fér­fi egy családból származott. K. Sándor a saját sógorával végzett kegyetlenül a VIII. Tökös lecsó fesztiválon.

– Azt nem is hallotta senki, hogy min kezdtek ennyire vitatkozni, valószínűleg nem új keletű vita lehetett, ráadásul többet is italozhattak a kelleténél. Nem derült ki, hogy Sándor eleve késsel érkezett a fesztiválra vagy itt ka­pott fel egyet dühében. Sajnos mire próbálták szétválasztani őket, addigra megtörtént a baj, János nagyon sok vért vesztett. Itt még tudták stabilizálni az állapotát, a kórházban azonban elhunyt – mondta lapunknak az egyik helybéli asszony.

Ráadásul Sándornak a felesége is meghalt néhány évvel korábban. Úgy tudjuk, János az ő öccse volt. A tettest még a helyszínen elfogták a rendőrök, és előállították a Monori Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Minden sarkon rendőr fog állni Budapesten, az okát sem nehéz kitalálni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196961_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715092811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715092811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715092811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet