Aktuális

Így vihet sugárzó anyagot az utasszállító – A Bors utánajárt

B. B. A.

Létrehozva: 2018.08.17.

Veszélyes izotópos anyag okozott fennakadást Ferihegyen, miután a szállítmány forrósodni kezdett. Szerencsére nem volt senki veszélyben, de rendben van-e, ha egy utasszállító repülő a poggyászok mellett veszélyes anyagokat is visz?

Forrás: Bors

Sugárzó anyag miatt lepték el katasztrófavédők tegnapelőtt este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminálját. A sugárzó anyagot a magyarorszá­gi Izotóp Intézet Kft. rendelte, amit az oroszországi Dimitrov­gradból hoztak a törökországi Isztambulon keresztül Budapestre.

Az irídiumizotópot tartalmazó konténer információink szerint egy utasszállító csomagterében volt. A repülőgép személyzete azért riasztotta a katasztrófavédőket, mert arra lettek figyelmesek, hogy a konténer forró. A cég szerint nem volt ok a pánikra, hiszen hasadó anyag szállításakor természetes az ilyen jellegű hő­mérséklet-emelkedés.

A légitársaság dönt

Azt, hogy lehet-e például légi teherárut szállítani polgári gépen, és ha igen, akkor milyet, mindig az adott légitársaság belső szabályzata alapján döntik el – tájékoztatja a Borsot Kurucz László, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér helyettes szóvivője.

– Vannak légitársaságok, amelyek csak az utasokat és poggyászaikat szállítják, és vannak olyanok is, akik felengednek a gépre egyéb légi teherárut is. Hogy ezek csomagok vagy postaküldemények, vagy egyéb más termékek-e, az viszont a légitársaság kereskedelmi döntése – mondja a helyettes szóvivő. Emellett lehet szó speciális anyagról is, mint amit ebben a konkrét esetben is szállítottak.

Sok a szabály

Nemzetközi szabályozások vonatkoznak arra, hogyan lehet bármilyen veszélyes anyagot szállítani – világosít fel Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. – Ebbe beletartozik, hogy hogyan kell csomagolni, milyen mennyiségben szállítható, milyen jelzéseket kell feltüntetni a csomagoláson. Nagyon sok megkötés van a biztonság érdekében. Ezek nemcsak izotópokra vonatkoznak, hanem minden veszélyes anyagra, legyen szó légi, vasúti, közúti vagy vízi szállításról – hangsúlyozza a szóvivő.

– Ha ilyen esethez megyünk, megvizsgáljuk, hogy a csomag pontosan mit tartalmaz. Méréseket végzünk. Elsőd­leges, hogy olyan biz­tonsági zónát alakítsunk ki a csomagnak, amin be­lül csak a szakemberek tar­tózkod­hatnak. Szerda este több lépcsőben egy 300 méter sugarú biztonsági zónát alakítottunk ki. Így gyorsak és hatékonyak a szakemberek – meséli el a Borsnak a szóvivő. Természetesen olyan hasadóanyagot, ami egy atomerőmű hulladéka volt, nem lehet ilyen körülmények között szál­lítani, de egy orvosi műszer al­katrészét vagy gyógyszeralapanyagot igen.

Bírjuk a sugarat?

– Egy mellkasröntgennél vagy tü­dőszűrésnél régen a mostaninak a több ezerszeres dózisát kapták az emberek, mégsem haltak bele. Ma az akkori dózisok ezredrészével dolgoznak az orvosok, nem hiszem, hogy félni kellene a re­pülőn ettől – jegyzi meg a Borsnak Komáromi Zoltán házior­vos. Ha utasszállító gépen veszélyes anyagot szállítanak, ami esetleg még közel is van egy utashoz vagy egy csomagtérben szállí­tott háziállathoz, akkor sem kell ag­gódni. 

– Ezek az anyagok konténerekben vannak. Olyan ólomköpeny van a tartályban és olyan pici mennyiségű izotóp, hogy szinte lehetetlen, hogy bárkinek baja legyen tőle. Akár három órára is ráfeküdhet, akkor sem lesz gondja – tájékoztat az háziorvos. Ha esetleg történik egy ka­tasztrófa és lezuhan a gép, akkor sem károsodhat, nem repedhet szét, nem törhet el ez a tartály, ahogy a fekete doboz sem. – Aki engedélyt kap ilyen anyagok szállítására, az ezekkel a szabályokkal tisztában van és be is tartja – emeli ki Komáromi Zoltán. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194412_auto_resized.jpg
origo.hu

Röhejes öngól: a magyar focikapus bénázásán röhög az egész internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715045417
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193662_auto_resized.png
metropol.hu

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715045417
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715045417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715045417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?