Aktuális

Veszélyben az álomesküvő: a fapados légitársaság itthon hagyta a menyasszonyi ruhát

Bors

Létrehozva: 2018.07.17.

A Blikk beszámolója szerint vasárnap közel kétszázan utaztak el a Kanári-szigetekre egy Ryanair-járattal úgy, hogy a csomagok a Liszt Ferenc Reptéren maradtak. A gép egy óra késéssel idult, ráadásul úgy, hogy a csomagok mind egy szálig a reptéren maradtak.

Az utasok között van egy magyar pár is, akik nyolcéves fiúkkal azért utaztak az egzotikus szigetre, mert szerdán tartják az esküvőjüket. Azonban az álomlagzit veszélybe sodorta, hogy a menyasszonyi ruha is itthon maradt.

– Próbálunk kikapcsolódni, pihenni, viszont az esküvőnk közeledtével egyre feszültebb vagyok. Lelkileg nagyon megvisel az egész, de próbálunk pozitívak maradni. A szállodába érkezésünkkor éppen meg tudtunk vacsorázni, majd másnap reggel vásárlással indítottuk a napot. Tisztálkodási szereket, fényvédőket, strandfelszerelést, fürdőruhákat, papucsokat, és még jó pár dolgot be kellett szereznünk. Az ott maradt bőröndben számomra igen fontos, egyben értékes, gyönyörű Swarovski kristállyal díszített menyasszonyi ruha, Galvan gép, búvárszemüvegek, napszemüveg és minőségi sminkek vannak. Csak annyit szeretnék, ha szerdára itt lenne! – írta a Blikknek a menyasszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715074220
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715074220
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715074220
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715074220
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715074220
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?