Aktuális

Véresen szaladgált a férfi a miskolci erdőben

Bors

Létrehozva: 2018.07.01.

Hollywoodi filmekbe illő színészi előadást nyújtottak. Igazán sajnálhatjuk, hogy nem vették fel az egészet kamerával!

Forrás: Thinkstock

Vérfagyasztó módját választotta egy férfi annak, hogy ne kelljen megadnia ismerősének a korábban kért kölcsönt. Sőt, még több pénzt akart kicsikarni tőle! 

A miskolci férfi azzal hívta fel hitelezőjét, hogy visszaadná neki a pénzt, ám a találkozóra egy ismeretlen barátját is vitte. Mindhárman autóba ültek és elindultak Miskolcra, de rövidesen megálltak egy erdős részen, ahol a két férfi kiszállt és egy közeli házba ment, egyedül hagyva a pénzére váró férfit.

Pár perccel később újra felbukkantak: egyiküknek azonban csorgott a vér a kezéről, úgy szaladt a kocsihoz és egy tíz centis kés is volt nála. Riadtan azt ordították a kocsiban váró férfinak, hogy rájuk támadtak a házban, ezért megölték az egyiküket. Majd azt mondták neki, mivel már ő is tud a gyilkosságról, csak akkor hagyják futni, ha fizet kétmillió forintot, különben ő is "sittre megy" velük.

Az emberölés a házban természetesen nem történt meg, a férfi pedig egyszerűen nem volt hajlandó fizetni a két ügyetlen zsarolónak. Az ügy a rendőrségen végezte, bíróságra is került, most szerdán pedig várhatóan ítéletet is hoz a két férfi ellen zsarolás kísérlete vádjával a Mezőkövesdi Járásbíróság.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959016
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959016
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák