Aktuális

Játszótéren akasztotta fel magát a solti tinédzser - önt is sokkolja majd az indok!

Bors

Létrehozva: 2018.07.31.

A közeli étteremben állítólag azt mondta: felköti magát, ha nem kap inni. Az állami gondozott fiúnak senkije sem volt, magányosan élt, és sajnos úgy is halt meg.

„Mindenki nézzen magába egy kicsit. Gondolkodjon el, hogy mit tett volna, ha 18 évesen kiengedik az állami gondozásból, és az egész világ elutasítja” – korholta le a hallomásokból ítélkező kommentelőket a Facebookon egy fiatal solti lány, miután egy 18 éves fiú öngyilkos lett a Bács-Kiskun megyei városban.

A kocsmában már fenyegetőzött?

A fiú három hete, egy játszótéren, önkezével vetett véget életének, de a körülmények továbbra is rejtélyesek. A tragédiáról elsőként hírt adó Kalohírek.hu úgy értesült, a korábban állami gondozásban élő fiatalember a tragédia előtt néhány órával még egy helyi vendéglőben ivott. Azt mondta, ha nem szolgálják ki, felakasztja magát, de a kijelentést senki sem vette komolyan. Ő azonban beváltotta tragikus ígéretét, mert a patak partján lévő játszótéren felakasztotta magát. A Bors a helyszínen érdeklődött, a vendéglőben kérdésünkre azt mondták, a fiú aznap nem volt náluk, sok kocsma van még a városban, bárhol ihatott. Ezt a kijelentést némileg árnyalja, hogy azt ők maguk mondták el nekünk: a tragédiát megelőző héten a fiú többször is betért hozzájuk egy-két sörre, ilyenkor mindig egyedül, magányosan ült az asztalnál, mert senkije sem volt.

Állami gondozottként nőtt fel a fiatal

Miután pár hónapja, 18. életévét betöltve kikerült az állami gondoskodás kötelékéből, közmunkára jelentkezett egy dunavecsei vállalkozónál, akitől szállást is kapott. Italozása miatt azonban vélhetőleg távoznia kellett. Úgy tudjuk, a halála előtti hetekben Solton lézengett. Előfordult, hogy a helyi bank nyitható előterében akart éjszakai menedéket keresni.

Úgy tudjuk, sok gyanús ügye volt, de eljárást nem indítottak ellene.

Elektromos kábelt használt kötél gyanánt

Holttestét a kérdéses kijelentés után pár órával fedezték fel azok a helyi fiatalok, akik valamiért a játszótérre járnak a hajnali órákban. A Bors megtudta, hogy a fiú az egyik játékra akasztotta fel magát egy 220 voltos kábellel. Az nem tisztázott, hogy a kötélként funkcionáló eszközt honnan szerezte be. A rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálta az esetet, ami azt jelenti, nem történt bűncselekmény. A tragikus sorsú fiút az önkormányzat helyezte örök nyugalomba, köztemetés keretében.

A fenyegetés nem vicc

Tévhit, hogy azok, akik beszélnek az öngyilkosságról, nem fogják megtenni. Ne hagyjuk figyelmen kívül ezeket a fenyegetéseket. Bármilyen általánosan vagy viccelődően is hangozzanak, komoly öngyilkossági gondolatokat jelezhetnek – hívja fel a figyelmet az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen nevű szervezet.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192940_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995611
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995611
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995611
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya" – Vajna Tímea fájdalmas vallomása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika