Aktuális

Ezt hogy nem vették eddig észre? Brutálisan elferdült a tinédzser gerince - elképesztő fotók

Bors

Létrehozva: 2018.07.17.

Az angliai Olivia Flynnt 2016 karácsonya előtt diagnosztizálták súlyos gerincferdüléssel. Az akkor mindössze 15 éves lány édesanyja vette észre, hogy nagy baj van gyermeke hátával, hiszen gerince szabályos S alakot formált. Tudták, hogy azonnal orvosi beavatkozásra van szüksége, még mielőtt tovább nő, és tovább romlik gerince állapota. A műtét, melyet Németországban végzett egy magán gerincspecialista, 35 ezer fontba, azaz 12 millió forintba került.

– A bal válla sokkal feljebb volt mint kellett volna, míg a jobb nagyon lent, egyáltalán nem tűnt normálisnak. Miután megkérdeztem néhány barátomat és utánanéztem az interneten is, tudtam, hogy nagy a baj. Úgy éreztem versenyt futunk az idővel miután diagnosztizálták, tudtuk hogy ezt még azelőtt meg kell műttetni, mielőtt teljesen kifejlődik a gerince, mert akkor sokkal több gondot és fájdalmat fog neki okozni – mesélte a StoryTrendernek az édesanya.

A tinédzsert sikeresen megműtötték és már otthon lábadozik immáron egyenes gerinccel, ám nagy terhet jelenet családja számára a műtét költsége, így a Gofundme oldalon próbálják összeszedni a tartozásuk hiányzó részét. A fiatal lány gerince öt év után fog megerősödni annyira, hogy ne kelljen további kezelésekre járnia, de elmondása szerint fájdalmai már egyáltalán nincsenek.  

And she's up!

Posted by Olivia's Spinal Surgery on Thursday, March 15, 2018

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák