Aktuális

Bihar megye pimaszul vágott vissza a világmárkának - fotók

P. Zs.

Létrehozva: 2018.07.05.

Szó szerint stílusosan vágtak vissza a világ egyik legnagyobb divatcégének a romániai Bihar megye asszonyai. Mivel a Dior egyszerűen lenyúlta a népviseletüket, saját márkát alapítottak.

A világhírű Dior divatház partiumi (romániai) autentikus népviseletet „épített be” luxuskollekciójába. Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy népi elemeket hasznosít egy divatcég, de úgy tűnik, most emberükre akadtak a romániai Biharban (románul Bihor).

DIVA Magazine Pakistan (@divamagazinepakistan) által megosztott bejegyzés,

Nem tűrik a koppintást

A gazdagon hímzett mellényeken és ingeken sokan felháborodtak a mi Hajdú-Biharunkkal szomszédos, nagyváradi székhelyű megyében, mondván: a luxusmárka ellopja az igazi népviselet készítőinek érdemeit, ráadásul elveszi az egyébként is kis piacot a helyi kézművesektől. Mivel a Dior semmilyen fórumon nem ismerte el, hogy a bihari viselet inspirálta tervezőit, a megye pedig egy centet sem lát az eladott ruhák árából, a román Beau Monde magazin kampányt indított, hogy borsot törjön a Dior orra alá.

Valentina (@vallenttiina) által megosztott bejegyzés,

Három betű különbség

Már a névvel is ügyesen játszottak, hiszen igen hasonló a Bihor név hangzása, és erre keresztelték a márkát, ami az eredeti román népviseletet kínálja. Ráadásul sokkal olcsóbban, mint a Dior. Romániában speciális kampányfotókon hívják fel a figyelmet a bihari népviseletre, és rendelhetővé tették az eredeti, helyiek által gyártott ruhákat. A bevétel pedig visszajut a bihari nénikhez.

EMBROID Fashion & Interiors (@embroid.shop) által megosztott bejegyzés,

Ők természetesen autentikus formában készítik el a hagyományos népviseletet, de még az összképre is ügyelnek. A márkát beharangozó videók egyikén például egy 70 körüli varrónő gondosan elmagyarázza, hogy a bihari mellényekhez kötény és lapos cipő is dukál.

Amsterdam Fashion Week (@amsterdamfashionweek) által megosztott bejegyzés,

Óriási siker

A marketing persze vérprofin lett felépítve – ugyanúgy, mintha azt a Diornál tennék. A márkát helyben készített kisfilmekkel vezették be, amelyekben hangsúlyozzák a helyi értékeket. Tervezőik, vagyis helybeli asszonyok saját közegükben mesélnek ruháikról. Meg is lett az eredménye: már az indulás hónapjában annyi előrendelést kaptak – ugyanis nem készterméket árulnak –, hogy már előre fedezve van több mint négy év munkájának költsége. Sőt, még a Párizsi Divathétre is kijutottak, és világsztárok – Lady Gaga, vagy Beyoncé – terveznek tőlük vásárolni.

Elisabetta (@_redwinelips_) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya