Aktuális

Az Országgyűlés elfogadta a biztonságos növekedés költségvetését

Bors

Létrehozva: 2018.07.20.

A parlamenti tárgyalás lezárása után változatlanok a 2019-es büdzsé alapjai: a középpontban továbbra is Magyarország biztonságának megőrzése, a gazdasági növekedés fenntartása, a családok támogatása és a teljes foglalkoztatás elérése áll – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés zárószavazását követő sajtótájékoztatón. Az Országgyűlés 128 igen mellett 56 nem szavazattal, 69,6%-os többséggel fogadta el a 2019-es költségvetést.

A tavaszi költségvetési tervezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Továbbra is a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget erősíti, hogy a családok, a vállalkozások, valamint minden érintett fél évvel korábban láthatja a következő évre tervezett intézkedéseket és azok hatásait – ismertette Varga Mihály. Hozzátette: a 2019-es költségvetés ismét megteremi a lehetőségét annak, hogy mindenki évről-évre léphessen egyet előre.

A kormány 2019-ben 4,1%-os gazdasági növekedéssel, valamint 1,8%-os GDP-arányos hiánnyal és 2,7%-os inflációval számol az államadósság további mérséklése mellett. Az állam működése tekintetében jövőre is megvalósul a nullás egyenleg, csak a beruházások és fejlesztések esetén látható hiány. A növekedést elősegítő beruházási programokra 4000 milliárd forint jut 2019-ben – emelte ki a miniszter. Rámutatott: a magyar gazdaság kilátásai jók, a növekedés alapjai stabilak, de vannak válságra utaló jelek, ezért a tartalékok összege a másfélszeresére emelkedik. A családok támogatására fordított a pluszkiadások – az adókedvezményekkel együtt – elérik a 2000 milliárd forintot, míg az otthonteremtési programra az ideinél is lényegesen több, 242 milliárd forint jut – mutatott rá Varga Mihály. Jövőre marad az Európában egyik legalacsonyabb, 15%-os személyi jövedelemadó, valamint a 9%-os társasági adó, miközben folytatódnak az adócsökkentések: újabb két százalékponttal 19,5%-ról 17,5%-ra mérséklődhet a szociális hozzájárulási adó, ami több mint 130 milliárd forintot hagy a gazdaságban. Minden szakpolitikai terület több forrásból gazdálkodhat a következő évben, ezen belül érdemes kiemelni az egészségügyet és az oktatást, ahol az államháztartás egészét tekintve 505 milliárddal, illetve 606 milliárd forinttal jut több forrás 2010-hez képest. A közbiztonság megerősítésére és a honvédelemre 156 milliárd forinttal lesz több, mint idén.

Az ellenzéki frakciók által benyújtott 810 egyéni módosító javaslatot nem lehetett támogatni, mivel azok többsége – a forrásbiztosítás tekintetében – az ország biztonsága érdekében képzett tartalékok megszüntetésére, illetve jelentős csökkentésére irányult. Azonban közel félszáz olyan indítvány befogadására nyílt lehetőség, melyek az egyenleg tekintetében nullszaldósak, így nem veszélyeztetik sem a tervezett tartalékok mértékét, sem pedig az államháztartás jövő évi egyensúlyát. A büdzséről pedig – minden jogszabályi garanciát betartva – a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulását követően szavazhatott az Országgyűlés – hangsúlyozta Varga Mihály.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059817
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059817
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059817
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059817
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059817
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?